Időseket mosolyogtattak meg a Dr. Bohócok

frisss.hu Fotó: Bodorkós Máté • 2016. augusztus 09., kedd •
A beteg gyerekek után most egy másik generációt vettek célba.
Időseket mosolyogtattak meg a Dr. Bohócok

Többször foglalkozunk már a nemrég indult Dr. Bohóc Mosolyszolgálattal, akinek céljuk, hogy egy kicsit boldogabbá, mosolygósabbá akarják tenni a kiszemeltek napját. Eddig a Markusovszky Kórház gyermekosztályán fekvő kis betegeket látogatták, ahol mindenféle bohóctrükkel nevettették meg a gyerekeket. Vass Szilárdban már a kezdetekkor megfogalmazódott, hogy nem kizárólag a gyerkőcöknek szeretnének segíteni, hanem idősek otthonába is járnának vagy fogyatékkal élőket is látogatnának, ugyanis pedagógiai szempontból rengeteg pozitív hatása van egy ilyen élménynek. Most éppen a bogáti idősotthon lakóinál jártak.

"Egy támogató jóvoltából jött létre ez az esemény, de pluszban önkénteseink is segítségükre voltak. Nagyjából 50-60 néni és bácsi előtt egy egészen rendhagyó műsort kaptak Lehőcz Zsuzsitól és Takáts Danitól, akik zeneileg fantasztikusan tehetségesek. Ez tulajdonképpen félig bohócműsor félig zenei bravúr" - tudtuk meg Szilárdtól.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére