Elkezdődött az aktív időskor őszi programsorozata

szróbert-HCs • 2014. szeptember 22., hétfő •
Puskás Tivadar polgármester köszöntötte azokat az aktív időseket, akik a Vasi Skanzenben megrendezett programsorozat őszi nyitórendezvényén részt vettek. A város vezetője örömét fejezte ki, hogy az aljegyző által kitalált program szinte mindenkit megmozgat, és kora ellenére mindenki nagyon aktív. A polgármester átadta az időközben lezajlott borkorcsolyaverseny legjobbjainak a díjakat, egy emléklapot és egy könyvet is. Az eseményen dr. Károlyi Ákos aljegyző azt nyilatkozta a frisss.hu-nak, hogy idén még Iseum- és színházlátogatás is gazdagítja majd az idősek élményeit.
Elkezdődött az aktív időskor őszi programsorozata

A jól sütő háziasszonyok versenyében Szájer Irén lett a harmadik, Csóka Katalin a második, míg az első helyet Kiss Árpádné érdemelte ki.
Az eseményen dr. Károlyi Ákos aljegyző honlapunk kérdésére elmondta: a város önkormányzata még tavaly decemberben indította útjára ,,az aktív időskor Szombathelyen" elnevezésű programot. Ennek számos eleme lezajlott már, az idősek eljutottak már moziba, színházba, aztán több mint hatszáz nyugdíjast eljuttattunk a parlamentbe is. A Vasi Skanzenban  lezajlott mostani őszköszöntőt még idén Iseum- és színházlátogatás is követ. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére