Idén is díjazták a legjobb tanulókat Szombathelyen

szombathely.hu Fotó: Tóth Arnold • 2016. november 30., szerda •
Átadták a Petz-ösztöndíjakat.
Idén is díjazták a legjobb tanulókat Szombathelyen

A 2016. évi Petz-ösztöndíjak átadó ünnepségén köszöntőt mondott Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. Az okleveleket Puskás Tivadar polgármester, Rettegi Attila az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke, Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szombathelyi Tankerület igazgatója, és Bíró Zoltán adták át a diákoknak.

A 2003. február 4-én elhunyt Petz Gyula 1992-ben írott végrendeletében teljes vagyonát Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatára hagyta. A végrendelet szerint a hagyatékot alapítványi célra kell fordítani, amelyből olyan alap- és középfokú köznevelési intézmények tanulói támogathatók, akiknek a tanulás anyagi nehézséget okoz. Az örökbehagyó a támogatást évente egy alkalommal, de legalább 20 éven át rendelte el kiadni, végrendeleti végrehajtónak pedig dr. Zsiga Tibor ügyvéd urat jelölte meg. Mivel ügyvéd úr 2016. nyarán elhunyt, így a végrendeleti végrehajtói teendőket dr. Bíró Zoltán ügyvéd látja el a Vas Megyei Ügyvédi Kamara kijelölése alapján.

A Petz-ösztöndíj összege: 62.500,- Ft/év, amely összeget 2016-ban Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a köznevelési intézmények fenntartóin keresztül fizet ki az érintett tanulóknak. A támogatási összeget a Petz-hagyték és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által erre a célra elkülönített pénzügyi alap adja.

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási és Szociális Bizottsága 2016. október 25-én az alábbiak szerint döntött a 2016. évben Petz-ösztöndíjban részesülő tanulók személyéről:

Alapfokú köznevelési intézmények tanulói

Horváth Kristóf

Oladi Általános Iskola

7.A

Németh Olivér Ferenc

Oladi Általános Iskola

7.A

Papp Panna

Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola

8.C

Szajkó Laura

Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola

7.B

Kovács Alexandra

Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

8.B

Majtényi Szandra

Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

8.A

Kneisz Dóra

Szombathelyi Neumann János Általános Iskola

6.C

Kiss Bíborka

Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8.B

Középfokú köznevelési intézmények tanulói

Farkas Ronald Zoltán

Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

12.A

Gyapai Tímea Alexandra

Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium

10.B

Ignéczi Dóra

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

12.C

Nagy Jácinta

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

11.A

Peresznyák Réka

Szombathelyi SzSzC Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

11.A

Horváth Annamária

Szombathelyi SzSzC Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

11.E

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére