Húsvéthétfő: nyuszisimogatástól a locsolóvers-mondó versenyig

szróbert • 2014. április 21., hétfő •
Idén is izgalmas családi programokkal várta látogatóit a Vasi Skanzen. Húsvéthétfőn mintegy ezren látogattak el a Vasi Múzeumfaluba, hogy mosolyt csaljanak a kicsik arcára. A kora délelőtti rossz időjárás miatt a nagy nyuszikeresés ugyan elmaradt, ám a hagyományos nyuszisimogatás, a tojásba vágás, a csönkölés és a színpadi kulturális programok sokakat hívogatott még délután is. A frisss.hu stábja megörökítette a legkedvesebb jelenteket, tekintse meg Ön is!
Húsvéthétfő: nyuszisimogatástól a locsolóvers-mondó versenyig

Miközben a nyuszikat, racka juhokat és a csacsit is megsimogathatták a gyerekek, a Soltis Színház előadásában Lúdas Matyi kalandjait tekinthette meg a nagyérdemű. Döbrögi uram ezúttal is háromszor kapta meg a magáét.
A kicsik nagy örömére a lányoknak csönkölés, a fiúknak pedig tojásba vágás volt a program, de népi szabadtéri játékok és körhinta is várta a családokat.
Délután Vásári komédia, majd folklórműsor következett. A színpadon a Szökős Néptáncegyüttes, a Jurta Zenekar, Molnár Péter táncpedagógus, Szabó Domonkos népdalénekes, majd a Jerke Néptánccsoport követte egymást. 
Emellett tavaszváró gyermekjátékok és népszokások, Tóték tánca, hangszerbemutató koncert, gyermektáncház, végül pedig locsolóvers-mondó verseny is volt. A fődíj ezúttal  1-1 bárány volt. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére