Humor, kacagás - Dumaszínház volt Szombathelyen

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. február 19., péntek •
Aranyosi Péter és Dombóvári István vendégeskedtek szerda este a Sportházban. A két humoristát sikerült elcsípnünk az előadás előtt: meséltek a Frisss FM-nek a terveikről, a szakmai múltjukról.
Humor, kacagás - Dumaszínház volt Szombathelyen

Mindkettőjüket Fábry Sándor szárnyai alatt ismerhette meg a közönség már hosszú évekkel ezelőtt. A két humorista már évek óta jó barátságot ápol egymással. Minden évben közös nyaralást szerveznek, az együtt megélt kalandok inspirálják a mókás esti előadásaikat. Általában mindketten egy-egy saját anyaggal készülnek, majd a végén egy közös beszámolót is tartanak a nagyérdeműnek. Az utazások során jártak például Németországban, Spanyolországban, Szlovéniában, legutóbb pedig Indonéziában töltődtek fel a szórakoztató élményekkel.

Aranyosi Péter elmondása szerint a történeteik mindig valósak, hiszen akkor mulatságosak igazán, ha saját élményeiket adják át úgy, ahogyan ők megélték azokat. Dombóvári István hozzátette, hogy szinte minden estéjük foglalt, ezáltal a magánéletre csak a délelőtti órákban jut idő. Állandóak a meghívásaik, az új estek mellett a közönség a régi projekteket is kedveli. Dombi a nemrégiben lezajlott Hungary’s Got Talent műsorban is feltűnt Sebestyén Balázs műsorvezető társaként. A humoristának ez egy váratlan kihívás volt, azonban úgy érzi, hogy helyt tudott állni a magas nézettségű élő műsorban is, élvezte a feladatot.

Dombóvári elmondta nekünk, hogy egyszer már belefogott egy könyv írásába, amitől ugyan egy időre elment a kedve, de könnyen elképzelhető, hogy a jövőben meglep minket valamilyen izgalmas olvasnivalóval. Aranyosi egyelőre nem gondolkozik saját könyv írásában, azonban megígérte, hogy hamarosan megjelenik egy miskolci sztori gyűjtemény, ami a diósgyőri történeteket foglalja majd magában. Várjuk!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére