Horváth Dóra: A győzelmet nem kell magyarázni

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 06., csütörtök •
A Haladás születésnapos irányítója szerint igazságos eredmény született a SzoESE elleni rangadón és bizakodóan tekint a Kalocsa elleni összecsapásra.
Horváth Dóra: A győzelmet nem kell magyarázni

Nehéz kezdés után, könnyed győzelmet aratott a Haladás VSE-Sportiskola női röplabda csapata a városi rivális, Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület otthonában vívott összecsapáson. Mindkét vasi gárda igyekezett saját játékával meglepni ellenfelét, azonban csak az első szettben tudták tartani a lépést a hazaiak. Horváth Dóra a találkozón a zöld-fehérek húzóemberének számított, vele értékeltük a rangadót és a Kalocsa elleni mérkőzéssel kapcsolatosan is elmondta a véleményét.

Sajnos nem kezdtük jól a találkozót - mondta a születésnapos sportoló. Az első szettet véleményem szerint túlizgultuk, illetve meglepett bennünket a hazaiak agresszív játéka. A találkozó ezen szakaszában úgy tűnhetett, hogy az ellenfelünk jobban akarta a győzelmet.

Az időkérés úgy tűnt, hogy jót tett nektek és összeállt a védekezés is.

Ezzel a megállapítással egyet kell, hogy értsek. A szusszanásnyi pihenőt követően magunkra találtunk és minden csapatrészben feljavultunk. Ennek köszönhetően sikerült megnyernünk a városi rangadót.

Szerinted miben nőttetek a SzoESE fölé?

Nem posztom a másik csapatot értékelni, így inkább azt mondanám, hogy miben nyújtottunk kiemelkedőt, jó? A sáncmunkánk nagyon hatékony volt, a liberok játéka is kimagasló volt és a végére a támadójátékunk is összeállt.

A képen tapasztaltakkal ellentétben, Dóri nem tekint vissza, csakis előre

Önmagad teljesítményével mennyire vagy megelégedve, hiszen dr. Mucsi Péter vezetőedző szerint rendkívül hasznosan játszottál?!

Ennek nagyon örülök, de ha a többieknek jól megy, könnyebb szervezni a játékot. Egyébként önmagam teljesítményét mindig kritikus szemmel nézem. Örülök a győzelemnek, de azzal is tisztában vagyok, hogy játszhattam volna jobban is.

A Kalocsa régóta mumusa a Haladásnak, nem tartasz attól a mérkőzéstől?

Inkább az idegenben szoktak megcsípni bennünket, valamiért az ő termük nem fekszik nekünk. Nyilván előfordult az is, hogy legyőztek bennünket Szombathelyen, de ezúttal sem szeretnék a vereségre gondolni. Az előző mérkőzésen tapasztalt hibákat átbeszéltük és ennek megfelelően edzettünk a héten. A szombati találkozón pedig mindent megteszünk, hogy kiszolgáljuk a közönséget.

közösség

további frisss

lap tetejére