A ring királya, de hokikapus és szertornász is lehetsz!

SzR-HCs • 2015. május 14., csütörtök •
Ezerkettőszáz, javarészt alsó tagozatos Vas megyei általános iskolás népesítette be csütörtök délután az Aréna Savaria küzdőterét. ,,A sport legyen a tied” elnevezésű, tizennégy állomásból álló rendezvénysorozat szombathelyi állomásán Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksportszövetség területi szolgáltatási igazgatója a frisss.hu-nak elmondta: a mozgalommá fejlődött program célja minél több gyermekkel megismertetni minél több mozgásformát, illetve növelni az utánpótlásbázist.
A ring királya, de hokikapus és szertornász is lehetsz!

Csütörtökön érkezett Szombathelyre a 14 állomásból álló ,,A sport legyen a tied!” elnevezésű mozgalom. A Pécsett startoló rendezvénysorozat vasi megnyitóján Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a gyermekeket. Elmondta: a sport arra tanít bennünket, hogy fegyelmezettek legyünk, a cél pedig az, hogy mindenki megtalálja a maga számára azt a sportágat, melyben sikerrel boldogulhat, illetve a maximumot nyújthatja. 

Zsilinszky László, az EMMI sportért felelős államtitkárságának helyettes főosztályvezetője átadta a sportért felelős államtitkár üzenetét, miszerint mindenki sportoljon, próbáljon ki minél több sportágat, hiszen a sport játék és öröm is egyben. 

Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség területi szolgáltatásért felelős igazgatója honlapunknak nyilatkozva kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) januárban indította el ezt a mozgalmat, melynek irányítását a Magyar Diáksport Szövetségre bízta. Mozogjon mindenki, ezt szolgálja már a mindennapi testnevelés, a diákolimpia, és mostantól ez a mozgalom is.

Az Emmi sportért felelős államtitkársága 22 sportág részvételét kérte, ebből tizenhét, Vas megyére, illetve Szombathelyre jellemző sport érkezett el a vasi megyeszékhelyre. Így aztán pár órára bárki lehetett hokikapus, center a kosárpályán, tust adó vívó, vagy éppen ügyes szertornász is.  

A rendezvénysorozat Zalaegerszegen folytatódik. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére