50 százalékos illetményemelést kapnak a katonák

SzR-honvedelem.hu • 2015. január 27., kedd •
A katonák idei illetményemelése átlagosan 30 százalékos lesz, amelyet a következő négy évben további évi átlag 5-5 százalékos növekedés követ majd. Összesen tehát átlagosan 50 százalékos illetményemelésről van szó - hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a honvédség Lehel utcai objektumában tartott éves feladatszabó értekezletén, kedden. A rendezvényen ismertették Áder János levelét, melyben a köztársasági elnök méltatta a Magyar Honvédség erőn felüli teljesítményét és a NATO tevékenységéhez, műveleteihez való hozzájárulását.
50 százalékos illetményemelést kapnak a katonák

Hende Csaba az idei költségvetésről szólva rámutatott: a tárca büdzséje 2015-ben 250.468.300 forint, amely 9 milliárddal magasabb a tavalyinál. A bejelentett illetményemelésre további 11 milliárd forintot szánnak, amelyet azonban csak július 1. után használnak fel: ez az összeg addig az államkincstárban marad, de ettől még a Magyar Honvédség részére megítélt, megszavazott összeg. Ezzel együtt tehát összesen 260,5 milliárd forintos az idei honvédelmi költségvetés, ami 20 milliárddal, 8,2 százalékkal magasabb a tavalyinál. Az illetményemelés esetében ráadásul a roppant alacsony infláció miatt a nominális növekedés megközelítőleg azonos lesz a reálérték-növekedéssel.

Kiemelte: Összesen átlagosan 50 százalékos illetményemelésről van szó, amelynek révén minden katona jövedelme növekedni fog, a csapatoknál azonban arányosan nagyobb mértékben, mint az íróasztal mellett dolgozók körében. Az idei emelés az altiszteket és a legénységi állományt érinti a legkedvezőbb mértékben. A létrehozandó közszolgálati lakástámogatási rendszer és közszolgálati biztosító további terheket vesz majd le a katonák válláról.

Bevezetik az életpálya-modellt

A miniszter hozzátette: az új honvédelmi vezetés 2010-ben a honvédelem rendszerének megújítását tűzte ki célul, e küldetés sikerét pedig elsősorban az idén bevezetendő katonai életpálya-modell határozza meg. Utóbbi új kereteket jelöl ki a katonák számára.

Elvárom mindenkitől, hogy tegyen meg mindent az életpálya sikeréért - jelentette ki Hende Csaba. Mint fogalmazott, a cél az, hogy a létrejövő rendszer a szolgálat idejére mindenki számára méltó megélhetést nyújtson, a rendszerből történő kilépés után pedig a továbblépéshez is megfelelő lehetőségeket teremtsen. A modell minden szolgálat által felvetett élethelyzet, probléma kezelésére megfelelő, méltányos megoldást kínál, és úgy gondoskodik a katonákról, hogy közben maradéktalanul képviseli a szolgálati érdekeket is.

közösség

további frisss

lap tetejére