"Ha valaki szalvétával fogja meg a kiskanalat, akkor inkább ne nyúljon hozzá"- A martfűi rém díszbemutatóján jártunk

Szerző:frisss.hu Fotó:Hornyák Emőke • 2016. november 10., csütörtök •
A szombathelyi közönségtalálkozón ott volt Sopsits Árpád rendező is, aki kulisszatitkokba avatott be minket.
Ha valaki szalvétával fogja meg a kiskanalat, akkor inkább ne nyúljon hozzá- A martfűi rém díszbemutatóján jártunk

Hétfő este tartották a szombathelyi Savaria Moziban A martfűi rém című magyar thriller díszbemutatóját. A közönségtalálkozón ott volt Sopsits Árpád, a film rendezője is, akitől rengeteg kulissza titkot is megtudunk.   

A rendező először a rádióban hallott a Kovács Péter-féle ügyről. Az az ügyvéd beszélt a történtekről, aki annak idején az ártatlanul elítélt személyt - Kirják Jánost - védte.

„Több magyar sorozatgyilkosról is tudunk, de ennek az esetnek külön érdekessége, hogy először egy téves ítélet született. Úgy gondoltam, hogy ezzel, elég sok mindent el lehet mondani egy rendszerről. Az utóbbi megjelenítése érdekelt leginkább.” 

Mint mondta, a sztori megírása rengeteg időt igényelt, különböző engedélyeket kellett beszereznie, hogy hozzájuthasson a bírósági jegyzőkönyvhöz. Közben az is kiderült, hogy teljes mélységében nem kutatható a történet – jelenleg nagyjából 95 százalékban elérhetőek a feljegyzések – ugyanis vannak még olyan érintettek, akik élnek.

A rendező az anyagok bújása mellett, interjúkat készített. Ráadásul szinte egyfolytában úton volt. Mivel Martfű ma már egy modern város képét mutatja, így más forgatási helyszíneket kellett keresnie. A filmben látható helyek közül egy van, amit nem ő talált.

Sopsits nem szerette volna kipuhítani a filmet, viszont nem akart átesni a ló túloldalára sem. Mint mondta, nem akart meg mutatni mindent, de az események érzetét, a borzalmát, viszont igen.

"Ha valaki szalvétával fogja meg a kiskanalat, akkor inkább ne nyúljon hozzá. Egyrészt itt figyelembe kell venni, hogy amit nem mutatsz az nincs, másrészt be kell indítani a néző fantáziáját. A filmben például szándékosan vannak félbe hagyott jelenetek. A film készítésekor nagy csatáim voltak, mivel volt, aki azt szerette volna, hogy csak egy nézőpontot mutassak be. De szerintem nem lehet csak a rém, csak az áldozat, vagy a nyomozó életére fókuszálni. Ők egy időben éltek, ezáltal össze is kapcsolódnak.”

A munkálatok, a történet, illetve annak összetettsége Sopsits Árpádot is megviselte.

„Elég nehéz volt úgy összerázni a dolgokat, hogy minden rendben menjen. Ráadásul – a magas forgatási költségek miatt – egy szoros határidőhöz kellett tartanunk magunkat. A forgatás előtti napokban teljesen összeomlottam. Elkezdtem gondolkodni azon, mi lesz, ha rászabadítom az emberekre ezt az egészet. Nyomasztott a felelősség. Másrészt azon agyaltam, hogy össze tudom-e tartani az egész produkciót. Amikor elkezdődött a forgatás, az első napon nagyjából 90 százalékosan tudtam odatenni magam, aztán utána már minden ment, ahogy kell.”

A castingokon rengeteg színészt meghallgattak, kábé minden tizenegyedik kapott szerepet a filmben. Mint mondta, nem volt szempont a szereposztásnál, hogy ki mennyire híres. A lényeg az volt, hogy a színészek tökéletesen tudják-e hozni a karaktert. Így nem filmszínészek, hanem színháziak kapták meg a legfontosabb szerepeket. Kérdéses volt például az is, hogy Bárnai Péter ügyészként jelenik-e meg vagy ő játssza a rém szerepét. Az utóbbit végül is Hajdúk Károly alakította.

Kiderült, hogy az is szóba került már, hogy a filmet később sorozatként leadják valamelyik tévécsatornán. Az egyeztetések még folynak, de ha minden jól alakul, akkor ilyen formában is találkozhatunk majd a történettel.

közösség

további frisss

lap tetejére