Ha Húsvét, akkor sonka – de milyet és honnan szerezzük be?

H.Maja • 2015. április 03., péntek •
Szinte valamennyi háztartásban Húsvétkor sonka kerül az asztalra. Nem mindegy azonban, honnan származik, milyen minőségű, és hogyan készítjük el.
Ha Húsvét, akkor sonka – de milyet és honnan szerezzük be?

2003 óta a szombathelyi vásárcsarnok elválaszthatatlan része a Boci Húsbolt. A földszinten található, elsősorban tőkehúst, azaz sertés-, marha-, és borjúhúst kínáló üzlet stabil célpontja a húsvéti sonkára vágyóknak is. Mint a kialakult vendégkör jelzi, a minőséget itt komolyan veszik. A magyar beszállítóktól érkező készítményeket 1300 – 2200 forintos kilónkénti áron vásárolhatjuk meg. A hagyományos füstöléssel és a teljes egészében hagyományos eljárással készülő, kicsit sötétebb színű sonkák közül nem egyszerű választani.

Feltzner Tamás üzletvezetőtől megtudtuk, a vevők általában szemrevételezés, esetleg illat alapján döntenek. Az idén érdekes módon csak az utolsó héten kezdték el keresni a sonkákat, amik Veszprém, Nagykanizsa és Eger környékéről érkeznek. A végeredmény szempontjából fontos, hogy hagyományos, igazi füst, vagy a füstszekrényben lévő éri a sonkát. Az otthoni elkészítésen is sok múlhat. Érdemes először hideg vízben, egy teljes napon át áztatni a sonkát, majd a víz leöntése után ismét beáztatni, ezúttal langyos vízben. Következik a főzés, amit addig kell folytatni, amíg puha lesz. Közben ízlés szerint lehet fűszerezni, majd a saját levében érdemes kihűlni hagyni. Nem kell megijedni akkor sem, ha nem fogy el minden az ünnepek alatt, ugyanis fel lehet használni a maradékot például sonkás tésztához.

Feltzner Tamás elmondta, a hét minden napján 6 – 12 óráig nyitva tartó üzletüket az ünnepek alatt is felkereshetjük.

A Boci húsboltban a sonka mellett felvágottak, pástétom félék, száraz kolbászok széles választéka, valamint mangalica termékek várják a vásárlókat.

Aki esetleg egyéb húsárut keres, jó helyen jár a Pipi baromfi boltban. A minden nap friss áruval büszkélkedő szaküzletben a teljes csirke, pulyka, kacsa, és libatermékek választékát megtaláljuk. A hazai termékeken kívül külföldről is érkezik áru, a húskészítmények, felvágottak elsősorban Ausztriából. Az utóbbi években egyre jobban kedvelik az eredeti frankfurti virslit, aminek egyedi módon 76 százalékos a hústartalma. A vásárlók igényének megfelelően széles választékban kínálnak tartósítószer nélküli termékeket is, melyek tejcukor, glutén, és tejfehérje nélküliek, tehát a laktóz  és a glutén érzékenyek is fogyaszthatják.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére