Győzelemmel mutatkozott be az új futsal edző

frisss • 2018. október 17., szerda •
Sok volt a feszültség korábban, a játékosok fellélegeztek.
Győzelemmel mutatkozott be az új futsal edző

A Haladás futsal csapata hétfőn este ismét a Haladás csarnokban játszotta a hazai mérkőzését a Debrecen ellen. Ez volt az NB I-es futsal bajnokság 6. fordulója. A szombathelyiek végig uralták a mérkőzést, annak ellenére, hogy a vendégek szereztek vezetést és sokáig döntetlen is volt az állás. A találkozó nagy részében a kapujukhoz szegezték a debrecenieket a zöld-fehérek, akik jól futsaloztak, sok helyzetet dolgoztak ki és harcosan, nagyot küzdve a második játékrész végére felőrölték az ellenfelüket. Megérdemelten nyerte meg a jó hangulatú hazai mérkőzését a Haladás. A vasiaknál a kispadon így győzelemmel mutatkozott be vezetőedzőként, Sziffer András, aki külön köszöni a szurkolást a helyi közönségnek, akik nagyon jó hangulatot teremtettek.

közösség

további frisss

lap tetejére