Gyönyörű fogatok, remek hajtók, izgalmas versenyek

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. július 31., vasárnap •
Rangos fogathajtó-mezőny gyűlt össze vasárnap Gencsapátiban, hogy izgalmas versennyel tisztelegjen a 10 éve autóbalesetben elhunyt Bodorkós József emléke előtt.
Gyönyörű fogatok, remek hajtók, izgalmas versenyek

A jubileumi, immár tízedik fogathajtó akadály emlékhajtás késő délelőtt az akadályhajtás első fordulójával indult, majd ünnepélyes megnyitót tartottak. Tizenhét fogat sorakozott fel a sportpályán, ahol Varga Albin versenyigazgató köszöntötte a megjelent közönséget, valamint az ötletadó Geröly Tibort és Bodorkós József özvegyét, Mariettát.

A versenyt Bodorkós Ferenc polgármester meghatottan nyitotta meg, hiszen ilyenkor – mint mondta – mindig feljönnek az emlékek. 

Tizenegy éve keresett meg Geröly Tibor és Bodorkós Jóska, hogy rendezzünk egy rangos fogathajtó-versenyt. Sajnos egy szerencsétlen baleset miatt Jóska már nem lehet közöttünk, de tudom, hogy ő boldog ott fent, mert tudja, hogy sikerült a nagy vágya, a színvonalas verseny – hangsúlyozta Gencsapáti első embere.  

A nemzetközi és nagyon erős mezőnyben versenybe szállnak Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyéből érkező fogatok, de Szlovákiából, a Felvidékról is érkeztek versenyzők.

Összesen 17 fogat, közöttük 15 kettes fogat, 1 póni- és 1 egyes fogat küzd meg az értékes helyezésekért. Ebben a rangos mezőnyben a jó helytállás a fontos számomra, így a győzelem már csak hab lenne a tortán – összegzett a honlapunknak nyilatkozó Geröly Tibor címvédő fogathajtó.

A megnyitó után rendezték az akadályhajtás második fordulóját, ahol a mezőny legkiválóbb fogatai és hajtói, így Lebics István, Szolár Róbert, Nagy Tamás és Takács Attila is versenybe szállt. Geröly Tibor verőhiba nélkül 185,21 másodperc alatt teljesítette a 20 akadállyal nehezített pályát. 

Időközben az összevetést is megtartották, de még mindig érdemes kilátogatni, hiszen cikkünk megjelenése után, 15 órakor Pintér Tibor és Békefi Viktória színművészek lovas-énekes műsora szórakoztatja a nagyérdeműt, aztán a leglátványosabb program, a "Vadászhajtás" következik, közben pedig Szijártó Tamás séf babgulyása és szarvaspörköltje, valamint a hűvös árnyék hívogat sokakat a sátor alá. 

Versenyszámok között Hamza Viktória lovasbemutatóját tekinthetik meg a kilátogatók. A két szám összetett győztese egy vándorserleget nyer el. A helyszínen megtudtuk, hogy, aki három egymást követő alkalommal megnyeri az összetett versenyt, az a vándorserleg örökös tulajdonosa lehet.

Aki az eredményhirdetésre kíváncsi, 17 óra 30 percre érjen ki, hiszen akkor még a tombolasorsoláson is esélye lehet, mert 1 póni, 1 bárány és sok-sok értékes ajándék, közöttük egy kiskutya is gazdára talál.

A szervezők szerint semmi akadály nem lehet, hogy 2017-ben, immár tizenegyedik alkalommal is megrendezzék az emlékversenyt.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére