,,Életem árán is megvédem!" - Tisztavatás a Kossuth téren

szróbert-fidesz.hu • 2014. augusztus 20., szerda •
Az augusztus 20-i rendezvények Budapesten a megújult Kossuth téren vették kezdetüket. A történelmi zászlók bevonulását követően Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök jelenlétében ünnepélyesen felvonták Magyarország lobogóját, majd tisztavatás következett. Akárcsak huszonöt évvel ezelőtt, idén is szakadó esőben tettek fogadalmat az ifjú tisztek, idén száztizenkilenc ifjú esküdte meg, hogy, ha kell, élete árán is megvédi a magyar hazát.
,,Életem árán is megvédem! - Tisztavatás a Kossuth téren

Az ünnepség kezdetén Monár Zsolt alezredes, a díszzászlóalj parancsnoka jelentett a közjogi méltóságoknak és a Honvéd Vezérkar Főnökének, majd Áder János köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főaprancsnoka lejárta az acvonalat, és köszöntötte a tisztjelölteket. A történelmi zászlók behozatala után Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonása és a Himnusz eléneklése következett. 

Felemelő morális töltet a honvéd tisztjelöltek számára, hogy a megújult Kossuth téren családjaik előtt tehették le esküjüket - hangzott el. Hende Csaba köszöntőjében rámutatott, egy évvel ezelőtt senki nem gondolta, hogy egy szomszédos országban véres polgárháború tör majd ki, ahogyan azt sem, hogy egy nemzetközi terrorszervezet felborítja mindazt, amiért a NATO egy évtizeden át dolgozott Irakban. A világ nem lett sem kiszámíthatóbb, sem békésebb, és ma sem tudhatjuk, mit hoz a jövő – tette hozzá a honvédelmi miniszter. Mint mondta, emlékeznünk kell azokra a szenvedésekre, amelyeket nagyszüleink, dédszüleink nemzedéke átélt a XX. század nagy világégései alatt, és egyúttal kiemelte a magyar katonák helytállását, bátorságát és hősiességét.

Hangsúlyozta, csak elkötelezett, szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett, jól vezetett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért. Tudnunk kell azt is, hogy csak a nemzet által szeretett és az állam által megbecsült honvédség lehet sikeres – szögezte le. Az az ország, amelynek polgárai nem hajlandók kiállni önmagukért és egymásért, elveszítheti mindazt, amit együtt és külön-külön megszereztek és felépítettek – hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hazánkban évről évre egyre többen választják a honvédtiszti hivatást.
Kiemelte, csak az az ország élhet szabadon, csak az a nemzet maradhat meg, amelyik képes gondoskodni a maga védelméről. Arra vállalkoztok, hogy ennek a nemzetnek ti legyetek a pallosa, a biztonságunkat bízzuk rátok; a nemzet bízik bennetek, és ti is bizton számíthattok a hazára – intézte szavait a tisztjelöltekhez.

A honvédelmi miniszter köszöntője után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 119 újonnan végzett honvédtisztjelöltje letette a tiszti esküt, majd ezt követően – egy régi ludovikás hagyománynak megfelelően – kardrántással és „A hazáért mindhalálig!”- felkiáltással erősítették meg fogadalmukat.

Áder János ünnepi beszédében úgy fogalmazott, augusztus 20-a nemzeti önbecsülésünk napja, ennek a napnak mi magunk vagyunk az ünnepeltjei, mindannyian, akik magyarként együtt alkotjuk államunkat, nemzetünket. Mint mondta, ezen az ünnepen tiszteletet adunk egymásnak, minden magyarnak, hazánk minden polgárának. A köztársasági elnök tiszteletét fejezte ki a szülőknek, és egyúttal hozzátette, a szülői szeretete a szülőföld szeretetét is megerősíti a gyermekekben. Tisztelet a nagyszülők nemzedékének is, életbölcsességük, emberi példájuk gazdagítanak bennünket – jelentette ki. Tisztelet hazánk fiataljainak is, nyitottságuk, alkotó energiájuk, tehetségük, szorgalmuk jelenti hazánk jövőjét – fűzte hozzá.
Áder János szerint az egymás nyomába lépő nemzedékek sorsából megtanulhattuk, hogy a mi igazságunkat, a mi érdekeinket nekünk magunknak kell képviselnünk, valamint azt is, hogy a mi érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek. Megtanulhattuk, hogy a minket megillető tiszteletet nekünk magunknak kell megkövetelnünk, miként azt is, hogy ezt a tiszteletet a másoknak megadott tisztelettel érdemelhetjük ki – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, emellett azt is megtanulhattuk, hogy tévedéseinkért, hibáinkért és bűneinkért mindig nagy árat kell fizetnünk. 

Rámutatott, hogy értékeinket csak a nyugati polgárosodás révén gyarapíthatjuk, hazánk függetlensége pedig nem adomány, hanem „olyan felbecsülhetetlen érték, amelyért minden nemzedéknek meg kell küzdenie.” Megtanulhattuk, hogy felemelkedés csak akkor születik, ha az állam és polgárai közötti felelősség egyensúlyban van, ha az állam nemcsak felelősséget tesz polgárai vállára, hanem maga is felelősséggel viseltetik polgárai iránt – mondta. Szólt arról is, hogy azt is megtapasztalhattuk, hogy nem az ellenfelek számát, hanem a szövetségesekét érdemes gyarapítani. Ez a legjobb módja, hogy megvédjük országunkat, és megóvjuk hazánkat – tette hozzá.
A köztársasági elnök megkülönböztetett tiszteletét fejezte ki a honvédtisztjelölteknek, kiemelve, legfontosabb feladatuk a béke szolgálata, „szolgálat azért, hogy hazánk a NATO szövetségeseként mindig elegendő erővel rendelkezzen ahhoz, hogy békénket senki ne merje háborgatni”.
Felidézte, 25 évvel ezelőtt mi magyarok indítottuk el a vasfüggyönnyel szétszakított Európa újraegyesítését, ekkor tettük egyértelművé ismét, hogy hűek maradtunk a Szent István-i örökséghez.  A múlt tapasztalataiból okulva ma nekünk kell Szent István magyarjainak munkáját folytatni, nekünk kell közös megoldásokat találni közös kérdéseinkre, nekünk kell elkerülni a múltunkból ismert veszélyes csapdákat csakúgy, mint saját korunk újabb és újabb buktatóit – sorolta Áder János.Úgy fogalmazott, nekünk kell megtartani és új XXI. századi értékekkel gyarapítani államiságunkat, mint ahogy nekünk, mai magyaroknak kell képesnek lenni arra, hogy „olyan magasra emeljük országunkat, amint erőnkből és tehetségünkből telik.”

Szavai szerint méltányolnunk kell annak lehetőségét, hogy békében és szabadságban élhetünk, több tiszteletet kell adnunk egymásnak, örülnünk kell mások sikerének, vissza kell állítanunk jogaiba a teljesítmény megbecsülését, és úgy kell gazdálkodnunk természeti erőforrásainkkal, hogy azokat megóvjuk az utókor számára is. 

Áder János beszéde végén kiemelte, ennek az ünnepnek nemzetünk minden tagja ünnepelt,”mindenki, aki szívével is érti e négy szó jelentését: a haza minden előtt”.

közösség

további frisss

lap tetejére