Fókuszban a sporttudomány

szróbert-HCs • 2014. december 05., péntek •
Két konferenciának is otthont adott a héten a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karának Sporttudományi Intézete. Szerdától a Fiatal Sporttudósok II. Országos konferenciáját rendezték meg, aztán péntektől a már hagyományos Nemzetközi Karácsonyi Sporttudományi Konferenciára került sor.
Fókuszban a sporttudomány

Immár 9 éve képezi részét a szombathelyi Sporttudományi Intézet tudományos életének a Nemzetközi Karácsonyi Sporttudományi Konferencia. Az elmúlt napokban a sporttudományi intézet több munkatársa, így Ekler Judit, Suskovics Csilla és az esemény főszervezője, Dancs Henriette is bemutatták kutatási eredményeiket.
Dancs Henriette főiskolai docens, főszervező honlapunknak elmondta, hogy a Tóvendéglőben megrendezett programokon 18 ország közel 100 kutatója képviseltette magát Albániától, Olaszországon át Európa több országából érkeztek a résztvevők. A Tóvendéglőben megrendezett esemény egyre népszerűbb, főleg a környező országból érkező sporttudósok részéről. És, hogy mennyire és miért volt hasznos ez a sporttudományi konferencia, a frisss.hu-nak elmondta Elek Zsolt, a NYME SEK hallgatója. 
Nekem kifejezetten a sporttudományon belül is a sportrehabilitáció az érdeklődési köröm. Rendkívül jó előadásokat hallhattam én is, amiket úgy gondolom, hogy a későbbiek során, mind a diplomám megírásánál, mind a későbbi munkahelyemen felhasználni tudom, tehát ebből mindenképpen profitálni lehet
Az eseményen a jövő évi legnagyobb rendezvényeket, így a tizedik jubileumi karácsonyi konferenciát, valamint az ütős és hálós labdajátékok fesztiválját, valamint a sporttudományi világkonferencia részprogramjaként az első egyetemi racketlon bajnokság szervezési feladatait is megbeszélték.   

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére