Finisben az EP választási kampány

fidesz.hu • 2014. május 18., vasárnap •
Önkénteseink minden támogatónkhoz - több millió emberhez - fogják eljuttatni Orbán Viktor személyes üzenetét. Telefonon, e-mailban, sms-ben és személyes találkozók segítségével fogjuk őket szavazásra biztatni. Dömötör Csaba a vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a mai napon végéhez ér a Fidesz-KDNP országjárása. Az ország 120 helyén megrendezett fórumok kiemelt érdeklődés mellett zajlottak – fűzte hozzá. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje köszönetet mondott annak a több tízezer választónak, aki részt vett ezeken a gyűléseken. A magas részvétel, a kiemelt érdeklődés azt bizonyítja, hogy a magyar választók fontosnak tartják a jövő heti európai parlamenti választást, ahol arról döntünk majd, hogy kik képviseljenek bennünket az Európai Parlamentben – húzta alá.
Finisben az EP választási kampány

A politikus bejelentette, elkezdődik a Fidesz-KDNP kampányának utolsó szakasza, amely a szavazásra való buzdításról szól. Telefonon, e-mailban, sms-ben buzdítunk majd szavazásra, emellett személyesen is megkeressük a választókat. A kampányfinis a személyes megkeresések jegyében zajlik majd – fejtette ki. Dömötör Csaba közölte, a párt önkéntesei minden egyes támogatóhoz – több millió emberhez -, juttatják el Orbán Viktor személyes üzenetét. Ebben az áll majd, hogy csak a Fidesz képes megvédeni az eddigi közös eredményeinket, az uniós pénzeket. Azt is elmondjuk majd, hogy nem fogjuk engedni, hogy bárki lejárassa Magyarországot az uniós intézményekben – fogalmazott a politikus.

Dömötör Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövő vasárnapi választás arról is szól majd, hogy képesek vagyunk-e fellépni a szélsőségekkel szemben. Az egyik szélsőség a baloldalé, amely feltett kézzel tárgyal Brüsszelben, és igazodási pontként tekint minden Brüsszelből érkező javaslatra. A másik szélsőség a Jobbiké, amelyik az javasolja, hogy lépjünk ki az Európai Unióból – fejtette ki, leszögezve, mindkettő szélsőséges magatartás, uniós források és többszázezer munkahely elvesztésével járna. Azért is buzdítjuk szavazásra a magyarokat jövő vasárnap, mert lehet, hogy Magyarországon dől el, hogy az Európai Néppárt vagy az európai baloldal nyeri az EP-választást – jelentette ki Dömötör Csaba.

A politikus aláhúzta, az a tétje a jövő heti választásnak, hogy képesek vagyunk-e megvédeni az eddigi eredményeket, a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszert, a munkahelyeket, az uniós pénzeket, és képesek vagyunk-e fellépni azok ellen, akik lejáratják az országot az uniós intézményekben, így az Európai Parlamentben is. 

közösség

további frisss

lap tetejére