Fidesz: értelmetlenné vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben

MTI - Fotó: MTI/Bugány János • 2017. július 16., vasárnap •
Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást.
Fidesz: értelmetlenné vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében utal arra, a bíróság döntése is azt mutatja, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúsítottjai komoly bűncselekményt követtek el.    

Itt lenne az ideje, hogy az MSZP és a DK kiálljon a nyilvánosság elé, és választ adjon azokra a kérdésekre, amelyeket a Fidesz tett fel az elmúlt hetekben - írták.
A Fidesz választ vár arra, hogy került-e a hárommilliárd forintból az MSZP-hez vagy a DK-hoz, valamelyik párt politikusához, illetve milyen szerződéseket kötött a két párt Czeglédy Csabával.
Ugyancsak választ kívánnak kapni arra, hogy Botka Lászlón és Gyurcsány Ferencen kívül más baloldali politikussal is állt-e kapcsolatban Czeglédy Csaba.
A Czeglédy-ügyben összeállt Botka-Gyurcsány koalíció miért hallgat, amikor politikusa diákokat felhasználva, erkölcstelen módon bűncselekményt követett el - teszi fel a kérdést  közleményében a Fidesz.
A gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

közösség

további frisss

lap tetejére