Húsvéti üzenet: Ferenc pápa békét sürgetett

SzR-MTI • 2015. április 06., hétfő •
Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren mondott beszédében. A szentatya a békét szorgalmazta Líbiában, Jemenben, Nigériában, Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és elismerően szólt az Iránnal elért nemzetközi atommegállapodásról. Az egyházfő elítélte a rabszolgatartást, az ember- és kábítószer-kereskedelmet, valamint a megfogalmazása szerint a világot uraló fegyverkereskedelmet is. Beszéde után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.
Húsvéti üzenet: Ferenc pápa békét sürgetett

A bazilika központi lodzsájáról mondott húsvéti üzenetében ezután Ferenc pápa felidézte: Péter és János apostol ahhoz, hogy be tudjon lépni a feltámadt Krisztus megüresedett sírjába, lehajolt. A krisztusi misztérium megértéséhez "meg kell hajolni", alázatosnak kell lenni - fogalmazott az egyházfő. Hangsúlyozta, hogy a mai világban a mindenáron való siker és verseny számít, a másikon való felülkerekedés, de mi "keresztények (...) próbáljunk meg egymás szolgálatában élni, ne legyünk arrogánsak, hanem segítsük és tiszteljük a másikat".

"Ez nem gyengeség, ez az igazi erő!" - hangoztatta Ferenc pápa, aki azért imádkozott, hogy az emberek között ne az erőszakot és a háborúkat tápláló hiú büszkeség, hanem a megbocsátás és a béke alázatos bátorsága kerekedjék felül.

A szokás szerint a békének szentelt húsvéti üzenetben Ferenc pápa mindenekelőtt a hitükért üldözött keresztényeket említette, valamint a világban dúló háborúk és erőszak áldozatait. Azt kérte, hogy Szíriában és Irakban csendesüljenek el a fegyverek és álljon helyre a békés együttélés az országokban élő különböző csoportok között. Hozzátette: a nemzetközi közösség ne maradjon tétlen ezeknek az országoknak a hatalmas humanitárius tragédiájával szemben és segítse a menekülteket!

Ferenc pápa békét sürgetett a Szentföld összes lakosa számára, azt kérve, hogy izraeliek és palesztinok között "a találkozás kultúrája" erősödjék, véget vetve az évek óta tartó szenvedésnek és megosztásnak. Békét szorgalmazott az "abszurd vérontás és barbár erőszak" dúlta Líbiában és Jemenben.

Ferenc pápa elismerően szólt a nemzetközi közösség által Lausanne-ban elért iráni atommegállapodásról, amelyet lépésnek nevezett egy biztonságosabb és testvéribb világért. Ferenc pápa békét sürgetett Nigériában, Dél-Szudánban és Szudán más területein, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Imát mondott a Kenyában nagycsütörtökön legyilkolt keresztény egyetemistákért és mindazokért, akiket hitük miatt elraboltak, vagy el kellett hagyniuk otthonukat és szeretteiket. Ferenc pápa az Úrtól fényt kért Ukrajna számára, elsősorban azoknak, akik az utóbbi hónapok erőszakos akcióit elszenvedték.

"Békét és szabadságot kérünk annak a számos férfinak és nőnek, aki a rabszolgaság új és régi formáinak van alávetve más emberek és bűnszervezetek által. Békét és szabadságot azon kábítószer-kereskedők áldozatainak, akik gyakran azoknak a hatalmaknak a szövetségesei, amelyeknek ezzel ellentétben az emberi család békéjét és harmóniáját kellene védelmezniük. Békét kérünk a fegyverkereskedőknek alávetett világnak; a kiközösítetteknek, a börtönben levőknek, a szegényeknek és a kivándorlóknak, akik gyakran elutasítással találják szemben magukat, bántalmazzák őket; a betegeknek és szenvedőknek; a gyerekeknek, főleg azoknak, akik erőszakot szenvednek el..." - mondta a pápa.

Ferenc pápa beszéde végén latin nyelvű Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra, majd hosszan kongtak a Szent Péter bazilika harangjai.

Az idei húsvéti szentmisén - a Szent Péter téri árkádok alá húzódva - nagyon sok hajléktalan is részt vett. Néhányan a földön fekve, takarókba burkolózva hallgatták a pápa szavait.

közösség

további frisss

lap tetejére