Fejlődő Nárai: Fedett színpad, pihenőpark és parkjátszótér

szróbert • 2014. június 01., vasárnap •
Két sikeres pályázattal három helyszínen megvalósuló beruházás valósult meg Náraiban. A község önkormányzata és a Náraiért Egyesület pályázati elképzeléseinek megvalósítását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidékfejlesztési Igazgatósága együttesen 13,2 millió forinttal támogatta. A május 31-i eseményen Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője átadta az új fedett színpadot, a templom melletti új pihenőparkot és a Náraiért Egyesület parkjátszótereit.
Fejlődő Nárai: Fedett színpad, pihenőpark és parkjátszótér

A település legfontosabb szabadtéri színterei a közösségi programokhoz a Millenniumi-park és a Templomkert, amely nyitott mindenki számára. Olyan rendezvényterek létesültek, melyek méltó helyszínül szolgálhatnak a helyi értékeket őrző kulturális programok és megemlékezések számára. A fejlesztéseket követően már méltó helyszínek állnak rendelkezésre a falu civil és vallási közösségei összejöveteleihez. Megvalósulhatnak az óvodások, kis- és nagyiskolások, felnőttek, nyugdíjasok identitásnövelő közösségi csoportjainak összejövetelei, szabadidős kikapcsolódásai. 

A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a két sikeres pályázattal három helyszínen megvalósuló (Játszótérfejlesztés a Millenniumi-parkban és a Szabadtéri Közösségi Színterek Fejlesztése Náraiban: fedett kőszínpad építés a Milenniumi-parkban és pihenőpark kialakítás a Templomkertben) beruházások valósultak meg. Nárai Község Önkormányzata és a Náraiért Egyesület az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER keretből nyújtandó „Közösségi kezdeményezések támogatása” alaphoz a megvalósítás érdekében pályázatot nyújtott be. A pályázati elképzelések megvalósítását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidékfejlesztési Igazgatósága együttesen 13,2 millió forinttal támogatta. 

Az Aranykapu Óvoda évzáró műsorát a Millenniumi-park színpadon bonyolították le,  és itt történt meg a nyertes pályázatokkal megvalósított építmények ünnepélyes átadása is. Németh Tamás polgármester és Horváth Szabolcs, a Náraiért Egyesület elnöke által elmondott köszöntők után Hende Csaba országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet, mjad a létesítményeket is felavatta. 
A gyerekek hamar birtokba vették a létesítményket, előbb csapatversenyeket, majd a Nárai Színjátszók előadásában Piroska és a Farkas darabot láthatta a kilátogató nagyérdemű. Ezt követően a Győri Nemzeti Színház művészei előadásában Holle anyó című mesejátékot tekinthették meg a náraiak, majd májusfa kitáncolás következett.
Közben ugráló vár, zene, hot-dog, szörp, kürtőskalács, vattacukor, zsákbamacska szórakoztatta a Náraiért Egyesület által szervezett program résztvevőit. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére