Fejlesztések a Vasivíznél

frisss • 2019. január 25., péntek •
A munkahelyi oktatásra már több mint 54 millió forintot nyertek el.
Fejlesztések a Vasivíznél

Komoly szervezeti és strukturális változásokra készül a Vasivíz Zrt. Mint arról korábban már beszámoltunk, januártól rugalmas munkaidőben dolgozhatnak a kisgyermeket nevelő édesanyák, ezzel is megkönnytve visszatérésüket a munka világába, a vállalat pedig munkahelyi bölcsődét is létesítene a közeljövőben. A családbarát törekvéseken túl a vállalat benyújtja igényét a Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjának kiírására is, amely a fejlesztési tervben szereplő felújításokra, pótlásokra ad támogatást, és indulnak az energiahatékonyságot fejlesztő pályázaton is. A munkahelyi oktatásra már több mint 54 millió forintot nyertek el, ebből 123 saját dolgozó és 13 külső, tartósan munkanélküli szerezhet valamilyen profilba vágó szakmát, jogosítványt, de indulnak többek között informatikai és kommunikációs képzések is. A megyében 600 dolgozót foglalkoztató nagyvállalat környezetvédelmi törekvéseit erősíti, hogy elektromos gépjárművek beszerzésére is pályáznak.

közösség

további frisss

lap tetejére