Fejlesztenek a mérnökök Vas megyében

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. május 05., csütörtök •
A Váci utca mellett piknikpark és látványtó, az egyetem és az Óperint utca között pedig megemelt vízszinttel, víz közeli sétánnyal lépcsős terasz lenne.
Fejlesztenek a mérnökök Vas megyében

„Legyen a mérnökök vendége egy zserbóra!” címmel kávéházi programot szervezett szerda délután Vas Megyei Mérnöki Kamara Szombathelyen, a magyar műszaki értelmiség napja alkalmából. A rendezvény lényege az volt, hogy a társulás ráirányítsa a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a magyar gazdaságban.

Nádor István elnök bemutatta az érdeklődőknek a megyei mérnöki kamara megújult honlapját. A portálon a mérnökkereső a legfontosabb elem: a rendszer lehetővé teszi, hogy az építkező szaktervező mérnököket találjon gyorsan, online, bárhol az országban.

Nádor István

Tóthné Temesi Kinga okleveles építőmérnök a Szent Márton-projektről beszélt, amelynek megvalósításában kizárólag helyi szakemberek vesznek részt. A Szent Márton templom előtti gyalogos zóna átalakul, megújul a Szily János utca, eltűnnek a parkolók a Berzsenyi és a Mindszenty térről - a város arculata jelentős mértékben módosul. Lakézi Gábor, a városüzemeltetési osztály vezetője hozzátette, hogy másképp kell majd közlekedni és parkolni.

Déri Lajos okleveles építőmérnök kifejtette, hogy a 2010-ben átadott, mintegy ötmillió köbméter befogadására alkalmas Lukácsházi víztározó megépítése óta nincs árvízveszélyben a város. Hat évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy a Perint medrét átalakítsák. Így a Váci utca mellett piknikpark és látványtó, az egyetem és az Óperint utca között pedig megemelt vízszinttel, víz közeli sétánnyal lépcsős terasz lenne. De ezek egyelőre csak tervek.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére