Ez a projekt mindenkinek jó lesz – repítsük a szombathelyi gazdaságot még magasabbra!

SzR-HCs • 2015. július 03., péntek •
Több mint 50 tantárgyi modul kidolgozása, 22 képző cég és 6 gyakorlati képző hely bekapcsolása, valamint 5400 középiskolás diák megszólítása is a projekt céljai között szerepel – tudtuk meg a szombathelyi duális gépészmérnök-képzés fejlesztéséről szóló projekt megnyitóján.
Ez a projekt mindenkinek jó lesz – repítsük a szombathelyi gazdaságot még magasabbra!

”DUÁLGÉP” – címmel pénteken megtartották a szombathelyi duális gépészmérnöki képzés fejlesztése, együttműködve a kiemelt járműipari központ gazdasági hálózatával c. TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0014 számú pályázat nyitórendezvényét.
 
Az eseményen prof. dr. Cseh Sándor, a NyME rektor-helyettese sikertörténetnek nevezte, a projektet és azt, hogy az egyetem teljes vertikumában a képzés mögé állt.
A nagy mértékű összefogás, a közös akarat mindig sikerre vezet. Ha jó gépészmérnökképzés van Szombathelyen, akkor a természettudományos képzés is megerősödik. A mérnök mindig optimistább, mert a mérnök egy kicsit mindig feltaláló – tette hozzá a professzor.
 
Puskás Tivadar polgármester felszólalásában nem kis büszkeséggel mondta el, hogy a 2010 utáni esztendőkben majd 50%-kal nőtt az ipari teljesítménye a városnak az összbevétel tekintetében. Ez csak úgy jöhetett létre, ha erős a gazdaság.
Pár éve az itteni vállalatok vezetői azzal kerestek fel, hogy a megfelelő szakember utánpótlásképzés érdekében a mérnökképzést sürgették. Aztán odajutottunk, hogy a gépészmérnökképzést elindíthatjuk. A két és fél éves előkészítő munkának gyönyörű fejezetei vannak, és már most azt mondom, érdemes volt belekezdeni. Mindenkinek csak megköszönni tudom, hogy itt, Szombathelyen, illetve a régióban képzeli el a jövőt, repítsük a szombathelyi gazdaságot még magasabbra – hangsúlyozta a város első embere.


 
Harangozó Bertalan kormánymegbízott miután a mérnökképzés beindítását nevezte az idei év legfontosabb feladatának, kiemelte, hogy mintegy 25 ezer új munkahely létrehozását indukálhatja ez a projekt. Ezután Hende Csaba országgyűlési képviselő és Klinghammer István egykori államtitkár  szerepét hangsúlyozta, nélkülük ugyanis nem jöhetett volna létre a duális mérnökképzés.
 
Ezt követően Barsyné Pataki Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke arról beszélt, ,,hogyan látjuk a gyakorlati képzés helyét a felsőoktatásban?”
A mérnökhiányt helyben kell pótolni – ez a felismerés volt mindennek a bölcsője. A mérnökképzés fájóan hiányzik az ország szinte minden szegletében. A lényeg, hogy a kikerülő mérnökök az első munkanapjukon talpra essenek és hadrafoghatóak legyenek. A duális képzés nagyszerűsége abban látható, hogy az egyetemeket összekapcsolja az iparral - emelte ki. 
Mit tesz a magyar mérnöki kamara – kérdésre, azt nyomatékosította, hogy ,,Benne vagyunk a duális mérnöki tanácsban, de a szakmai bizottságokban is jelen vagyunk, így közvetlenül kapcsolatban állunk a duális képzés során történtekkel. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a munkát segítsük.”


 
Ezután dr. Németh István, a projekt menedzsere adott összefoglalaót az eddig végzett tevékenységről, de a jövő feladatairól is beszélt.  
Az összefogás eredménye ez a projekt. Az alapoktól építkezik a műszaki szakoktatás, melyre régóta nagy igény volt. A DUÁLGÉP projekt a tananyagfejlesztésre, a labor- és eszközfejlesztésre koncentrál. Úton vagyunk és ez az út jó. Túl kevés a hallgató ahhoz, hogy egyetlen gépész- vagy műszaki mérnöknek tanulót is veszni hagyhassunk – fűzte hozzá a projekt vezetője.
 
A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a projekt összköltsége közel 385 millió forint, a konzorciumi résztvevői pedig a NYME, a Szombathelyi Képző Központ Nonprofit Kft., és a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.
 
Az áprilisban indult projekt november 30-ig tart. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére