Esőemberkék világnapján: gyerekek, felnőttek és kék lufik

SzR-HCs • 2015. április 02., csütörtök •
Idén is kék sétát tartottak az autizmussal élőkért, Szombathelyen. Az Esőemberke Alapítvány szervezésében a Városháza előtt találkoztak, ahol Koczka Tibor alpolgármester köszöntötte őket, majd a Mesebolt Bábszínház művészeinek kíséretében, "síppal-dobbal-nádi hegedűvel" elsétáltak a Weöres Sándor Színházhoz, ahol műsorral várták az érkezőket. Aztán ismét szálltak a kék lufik a Weöres Sándor Színház előtt, szimbolizálva a lélek szabadságát és könnyedségét. Az autizmus a becslések szerint világszerte 67 millió, Magyarországon pedig legalább mintegy 100 ezer embert érint.
Esőemberkék világnapján: gyerekek, felnőttek és kék lufik

Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira és folyamatosan növekvő számára. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara, amely a szociális viselkedés, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás fogyatékosságában jelentkezik. Az autisták számára nehézséget jelent a saját és mások gondolatainak, szándékainak, érzelmeinek a felismerése, nem képesek mások viselkedésének értelmezésére, így reakcióikat sem képesek a másik ember igényeihez igazítani. Az autisták mintegy 95 százaléka egész életén át alkalmatlan marad az önálló életvezetésre.
Egy autizmussal élő gyermek édesanyjának lenni felemelő, sok türelmet igénylő, bensőséges, néha nehéz, máskor pillekönnyű. Egy ilyen szülő-gyermek kapcsolatra a sok könny, a nevetés, a feltétel nélküli szeretet, a tanulás, a fejlesztés, az elfogadás, és az elengedés jellemző. 
Az Esőemberke Alapítvány szervezésében Szombathelyen immár harmadszor irányították az autizmussal élőkre a figyelmet, eloszlatták a tévhiteket, egy kicsivel közelebb hozták ezt az állapotot a társadalomhoz, megismertették a környezetükben élőkkel ezeket a gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, elmesélték, hogyan teremtenek kapcsolatot ők a külvilággal. 

A kék séta után, már a Weöres Sándor Színházban Rónafalvi Árpád autizmussal élő fiatal hegedűn játszotta el a többi között a Dunáról fúj a szél című népdalt, aztán a Rum-kastály Módszertani Intézet vezetőjének köszöntőjében elhangzott, hogy fontos támogatást adni a mindennapi élet nehézségeinek elviselésében, hiszen az autistáknál 365X24 órából áll egy év. 

Ezt követően Juhász Gyula Milyen volt szőkesége című versét Bolla Tibor szavalta el, majd Fodor István, a Klik területi igazgatója köszöntötte az autizmussal élő gyermekeket és felnőtteket.

Mindnyájunk dolga az emberség és a figyelem – mondta, majd hozzátette, hogy megbízható határokat és fogódzkodókat kell találnunk magunk körül és tudni kell, mi fér még bele. A magyar iskolák legfontosabb feladata és küldetése, hogy olyan közeget teremtsenek, amely még segít elviseltetni a tőlünk eltérő viselkedési formákkal élő embereket. Az autizmus megmutatja, hogy lehet másként is látni a világot. Fodor István azt is kiemelte, hogy a szombathelyi iskolákban mindent megtesznek azért, hogy az elszántsággal kezelni tudják a nehézségeket.

Ezt követően a ,,Vigyázz a madárra, ha a kertedbe repül" című dal hangzott el, majd Nándorné Vörös Ibolya, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumának elnöke fő üzenetet hangsúlyozta, vagyis, hogy fogadjuk el, és toleráljuk a másként élő embertársainkat, hiszen az autisták többségének egész életében szüksége van az egész életen át tartó felügyeletre.

Az alapítvány vezetője hozzáfűzte, hogy az ép értelmű autisták 4-5 éve bekerülnek az integrált iskolákba, de már a felnőttek számára is van lakóotthon, ahol jelenleg 10 érintett számára oldják meg a lakhatást, amihez persze nélkülözhetetlen a város támogatása is. Ugyancsak jó hír, hogy szeptember 1-től elindul a felnőttek foglalkoztatása is.     

Az Esőemberke Alapítvány idei programját a Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház támogatta, ez adott optimista hangot az eseménynek.    

Az autizmusról bővebben ITT olvashat. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére