Erősített a Falco

SzR-falcokc.com - Fotó: youtube.com • 2017. július 01., szombat •
Julian Nortfleet a szomszédból érkezett és a jó bajnoki szereplés mellett a nemzetközi kupaszereplés vonzotta.
Erősített a Falco

Több hasonló ajánlat közül a Falco csapatát választotta a ZTE-től érkező amerikai, aki egy évre szerződött Szombathelyre – tájékoztatta a klub honlapját Gráczer György ügyvezető.

A 26 esztendős, 188 cm magas kosaras saját hazája középiskolai bajnoksága után már Bulgáriában és Svájcban is szerepelt. Bulgáriában, 2015-ben mind a kupában, mind a bajnokságban az elődöntőig jutott csapatával, Svájcban, 2016-ban a kupa elődöntőjében szerepelt, majd Magyarországon kötött ki, ahol a most véget ért szezonban a ZTE csapatában, a hazai bajnokságban is 4 közé jutott, ahol aztán bronzérmet szerzett a szomszédvár együttesének tagjaként. 

Ő az első igazolásunk, a szerződés a következő szezonra szól és már alá is írtuk. Az amerikainak nagyon fontos volt, hogy 2017/2018-ban olyan csapatban szerepeljen, amely nemzetközi kupában is megméreti magát - tette hozzá Gráczer György. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére