Érkezik az utánpótlás - 47 hallgatóval kötöttek szerződést a szombathelyi cégek

Szerző:Frisss.hu Fotó: Bodorkós Máté • 2016. szeptember 18., vasárnap •
A duális gépészmérnöki képzés komoly szakmai gyakorlatot ad a diákoknak.
Érkezik az utánpótlás - 47 hallgatóval kötöttek szerződést a szombathelyi cégek

Péntek déleőtt tartották meg a Savaria Egyetemi Központban a szombathelyi gépésztmérnöki képzés vállalati partnerei és hallgatói közötti ünnepélyes szerződésaláírást. Az rendezvényen elsőként Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntötte a jelenlévőket, majd Puskás Tivadar polgármester kapott szót, aki beszélt a képzés jelentőségéről.

Tavaly indult el szombathelyen a gépészmérnök képzés. Idén már a második évfolyam kezdi meg tanulmányait. Azért van szükség Szombathelyen erre a képzésfajtára, mert az itt lévő cégek a műszaki értelmiséget nagy mennyiségben felszívják és szeretnék, ha ilyen emberek még rendelkezésükre állnának - mondta el a polgármester.

Prof. dr. Horváth Bélától, a Savaria Műszaki Intézet igazgatójától megtudtuk, hogy  idén 57 diákot vettek fel a gépészmérnöki képzésre, ebből 47-en vállalták, hogy részt vesznek a duális képzésben is. Ők azzal a 11 cég valamelyikével kötöttek szerződést, amikkel az egyetem már korábban is együttműködött a projekt során. A hallgatók többsége, azaz 44 fő, azzal a hat induló céggel állapodott meg, akik 2010-ben kezdeményezték, hogy a képzés létrejöjjön.  

 

közösség

további frisss

lap tetejére