EP választások előtt: Még egy szöget verjünk be!

fidesz.hu • 2014. május 24., szombat •
Több száz szimpatizáns várta Orbán Viktort Szarvason, ahol kampánykörútja során a város vezetőivel és a választókkal is találkozott május 23-án délután. A miniszterelnök beszéde elején emlékeztetett arra, hogy politikai győzelemért „annyit még nem dolgoztunk mi együtt, mint az áprilisi választásokkor”. Mint fogalmazott, az ember szeretné magát ilyenkor már elengedni, hátradőlni, és azt mondani: "szép munka volt". Ehhez képest idejövök önökhöz, és azt mondom, ezt ne tegyék - folytatta Orbán Viktor. Mint folytatta, vasárnap megint választás van, nincs mit tenni, megint el kell menni szavazni és még egy szöget be kell verni.
EP választások előtt: Még egy szöget verjünk be!

Az első és legfontosabb dolog belpolitikai természetű – utalt a választások tétjére Orbán Viktor. A politikai ellenfelekre utalva arról beszélt, „ha már egyszer legyőztük őket – és az erőviszonyok nem igazán módosultak – miért ne győznénk le őket még egyszer”. Még egy szöget verjünk be, aztán ősszel beüthetnénk a harmadikat is – utalt a kormányfő az ősszel esedékes önkormányzati választásokra.
Beszédét azzal folytatta, hogy az is nagyon fontos, hogy világossá tegyük az ellenfeleink számára, hogy ami történt áprilisban, „az nem baleset volt”. Áprilisban lezárult egy korszak – folytatta a beszédét a kormányfő. Világossá vált, hogy egy bizonyos politikát ebben az országban többet nem vesznek meg a választók – tette hozzá. 
Úgy folytatta, az embereknek elegük van abból, hogy egyesek folyton csak akadályozzák és gáncsolni próbálják azokat, akik az ország sorsáért felelősséget viselnek. Ráadásul gyűlöletet is keltenek, erre nem lehet építeni egy ország jövőjét – fűzte hozzá Orbán Viktor. Úgy folytatta, nagyon fontos, hogy másodszor is elmondjuk: „a gyűlölet nem pálya”. Ilyen politikával nem fog talpra állni a magyar baloldal – mutatott rá. A miniszterelnök szerint a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy világossá tegyük, lezárult egy korszak. 

Beszédét azzal folytatta, hogy Brüsszel és Európa távolinak tűnik, de ha felidézzük, hogy milyen küzdelmeink vannak jelenleg az unióval – földtörvény, rezsicsökkentés, bankadó – akkor nagyon fontos, hogy ezekről is beszéljünk. Utalt rá, hogy Brüsszel épp most akarja megmondani, hogy milyen fa nőjön, vagy ne nőjön Magyarországon. Leszögezte, majd mi el fogjuk dönteni, hogy mi legyen a magyar akáccal. Világos, hogy a következő időszakban is ki kell állnunk jó néhány fontos ügyben Magyarország érdekei mellett – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy akik itthon nem tudták a magyar kormányt a munkájában megakadályozni, azok „kint próbáltak elgáncsolni bennünket”. Ezért ne küldjünk olyan embereket az uniós hivatalokba, akik ott nem a haza javára, hanem a magyar kormány ellen dolgoznak – mondta hallgatósága nagy tapsától kísérve a kormányfő. Ezért olyan embereket küldjünk Brüsszelbe, akik segítenek kiállni Magyarország érdekeiért – mondta a miniszterelnök a mellette álló Erdős Norbert felé fordulva. „Éljenek a lehetőséggel, hogy Békés megyéből is mehessen egy képviselő Brüsszelbe” – buzdított a kormányfő. 

Beszédét azzal folytatta, hogy a saját életünk dolgait mi döntjük el itthon, de nem mindegy, hogy Európa gazdasága milyen állapotban van. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, Európában a dolgok nem mennek jól, nő a munkanélküliség, és csökken a versenyképessége a kontinensnek. Majd hozzátette: tehát Európában is lesz dolgunk, az európai politikát is meg kell változtatni.
A kormányfő figyelmeztetett arra, hogyha azok az erők kerekednek felül, amelyek ki akarják hozni Magyarországot az unióból, ahelyett, hogy ott küzdenénk meg az érdekeinkért, az azt fogja eredményezni, hogy nagyon sok magyar termelő és munkás elveszíti a munkalehetőségét. 

Arra kérem önöket, továbbra is támogassák a Fidesz és a KDNP jelöltjeit, mi nem engedünk sem a baloldalnak, sem a radikális jobboldalnak – mondta Orbán Viktor. Mint folytatta, meg akarják változtatni az Európai Uniót, és mindig ki fognak állni a magyar érdekek mellett. Erre kérem az önök támogatását – tette hozzá.
Beszéde végén a miniszterelnök felidézte, hogy utoljára 2010-ben járt Szarvason, majd köszönetet mondott minden támogatásért, amit a helyiektől kapott. Köszönöm ezt a Fidesz, a KDNP és a magam nevében – tette hozzá. Vasárnap jöjjenek el választani, fel, újabb győzelemre! – zárta szavait

közösség

további frisss

lap tetejére