Előzetesben maradnak Czeglédyék, döntött a bíróság

frisss.hu/PestiSrácok.hu/HírTv fotó:szegedma.hu • 2017. július 01., szombat •
Elutasították a fellebbezést.
Előzetesben maradnak Czeglédyék, döntött a bíróság

A korábbi fellebbezést elutasítva helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista képviselő, valamint nyolc társa egy hónapos előzetes letartóztatását – írja a HirTV.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyamatban lévő nyomozásban mindeddig kilenc gyanúsított előzetes letartóztatására került sor. A főügyészség a tegnapi napon újabb gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a járásbíróságtól. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását egy hónapra. Az indítvány indoka a szökés, elrejtőzés, valamint annak az indoka volt, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárás meghiúsítására törekedhetne a gyanúsított. A most előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított a Humán Operátor Zrt. közvetlen tevékenységével is összefüggésbe hozható, a gyanú szerint az iskolaszövetkezetek tevékenységének koordinálásában vett részt – közölte Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Via PestiSrácok.hu, Hír TV

közösség

további frisss

lap tetejére