Először nyert Berettyóújfaluban a Haladás

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. január 13., péntek •
Turzó József tanítványai kihasználták a Mezei-Vill FC minden hibáját.
Először nyert Berettyóújfaluban a Haladás

Senki nem gondolta komolyan, hogy öt nap alatt háromszor is győztesen hagyhatja el a pályát egy futsal együttes. Egyedül a Swietelsky-Haladás VSE új szakvezetője, aki november végén köszönt le az MVFC vezetőedzői posztjáról, majd december elején megállapodott a szombathelyiekkel.

A téli szünet viszont nagyon jót tett a zöld-fehéreknek, hiszen azóta megtáltosodott a csapat. A Bőny ellen kötelező győzelmet kellett aratniuk, amelyet sikerrel abszolváltak. Szerdán - szintén a vasi megyeszékhelyen - már a Magyar Kupa final four részvételéért hajtott Horváth Péterék. A Nyírgyulaj ellen is magabiztos győzelmet aratott a Hali. 

Péntek este a tabella második helyén álló Berettyóújfalu otthonában volt jelenésük a vasi futsalosoknak. Hiába birtokolta többet a hazai együttes a labdát, nem találtak rést a vendég védelmen. A szombathelyiek nagyon szervezetten zártak vissza és helyezték a hangsúlyt a gyors kontratámadásokra. Ennek a félidő hajrájában meg is lett az eredménye, hiszen előbb Hajmási Milán, majd Vidák Balázs is betalált.

A fordulás után taktikát módosított az MVFC, de lényeges változást nem hozott. Ezúttal is remekül zárt a szombathelyi védelem, ez pedig nem ízlett a berettyói csapatnak. Ráadásul Hegyesi góljával tovább nőtt a különbség a felek között. A végére még maradt egy gyors adok-kapok gólváltás, de  ezen az estén nem lehetett legyőzni a szívós játékkal kirukkoló Haladást.

A siker egyébként azért is nevezhető váratlannak, mert korábban sosem nyertek a zöld-fehér futsalosok mérkőzést a Berettyóújfalu otthonában. Eddig...

Mezei-Vill FC-Berettyóújfalu - Swietelsky-Haladás VSE
1-4

Haladás: Matyi, Tyukász (kapusok) - Vidák, Sipos, Gyurcsányi, Hegyesi, Horváth P., Halmos, Németh E., Öreglaki, Hajmási, Bencsik
Vezetőedző: Turzó József
Gólszerzők: Gál illetve Vidák (2), Hajmási, Hegyei.

közösség

további frisss

lap tetejére