Egymillió képeslapot kapott a megégett, árva kislány

KG Forrás: independent.co.uk, facebook.com • 2015. december 26., szombat •
Teljesült a karácsonyi kívánsága Safyre Terry-nek.
Egymillió képeslapot kapott a megégett, árva kislány

Két hete írtunk Safyre Terry-ről, a cikket itt olvashatja. A kislány története szomorú és érdekes: apját és testvéreit is elvesztette egy borzalmas tűzesetben, 2013-ban New York-ban. Az árván maradt gyerek arcát azóta is sebhelyek borítják, vonásai teljesen eltorzultak, a jobb kezét amputálni kellett, és a bal lábfejét is elvesztette. A lángok miatt testének hetvenöt százaléka megégett, és eddig több mint ötven operáción esett át. Az ünnep előtt egy kéréssel fordult a világ felé: a világ minden tájáról küldjenek neki képeslapot karácsonyra.

A kívánság teljesült, hiszen egymillió lap érkezett a kislányhoz, akit nagynénje nevel - írja az Independent. A gyereknek még az amerikai elnök, Barack Obama és a first lady is írt:

Rengeteg képeslap érkezett

közösség

további frisss

lap tetejére