Egészségügyi fejlesztések: Egy orvos – egy rendelő

szróbert-HCs • 2014. július 31., csütörtök •
Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata az utóbbi időben több olyan fejlesztést is elhatározott, melyek az egészségügyi alapellátást érintik. A frisss.hu megtudta, hogy ezekben a hetekben, hónapokban 80 millió forintos beruházás valósul meg Szombathely háziorvosi praxisaiban, és ennek képezi kiemelt részét a Selmec utcai házi orvosi rendelő felújítása is, melyre összesen 35 millió forintot költ a város.
Egészségügyi fejlesztések: Egy orvos – egy rendelő

Szombathely aljegyzője, dr. Károlyi Ákos elmondta honlapunknak, hogy a 35 milliós forrásból megvalósul a rendelő rekonstrukciója, méghozzá az egy orvos – egy rendelő elv alapján. A tervek szerint szeptember 15-től már gyorsabban, kulturáltabban és immár európai színvonalon történhet meg a betegek ellátása. 
A Selmec utcai rendelőben ősztől tehát nyugodtabban rendelhetnek majd az orvosok. Altai Éva háziorvos szerint sokszor az volt a probléma eddig, hogy gyorsan követték egymást a délelőtti és délutáni rendelések és nehezen ment a műszakátadás.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére