Döbbenet: szüleiket is a diákok nevén foglalkoztatták Czeglédyék

frisss.hu/origo.hu fotó: szegedma.hu • 2017. augusztus 22., kedd •
Az adófizetés elkerülése érdekében iskolaidőben a gyerekek helyett a szülők végezték a Human Operator Zrt. alvállalkozóiként létrehozott iskolaszövetkezetek megbízásait.
Döbbenet: szüleiket is a diákok nevén foglalkoztatták Czeglédyék

Kiderült a Czeglédy Csaba által vezetett iskolaszövetkezetek újabb trükkje - számol be róla az Origo.hu. Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP frakcióvezetőjét még júniusban helyezték előzetes letartóztatásba. A gyanú szerint a politikus, aki egy diákmunkásokat közvetítő szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

Az Origo információi szerint a "szombathelyi politikus által vezetett Human Operator Zrt. alvállalkozóiként létrehozott iskolaszövetkezetek, hanem maga a Human Operator Zrt. került mindig fővállalkozóként jogviszonyba a piaci megbízókkal. Korábban arról voltak hírek, hogy csak azért szegték meg Czeglédyék 2011-től a munka törvénykönyvében, 2016-tól pedig a szövetkezeti törvényben rögzített háromoldalú jogviszonyt (megbízó-iskolaszövetkezet-iskolaszövetkezeti diák tag), mert a Human Operator Zrt. így elvette az iskolaszövetkezetektől a bevétel minimum 20-30 százalékát. Ezzel pedig arra kényszerítette őket, hogy ne fizessenek áfát, személy jövedelemadót és helyi iparűzési adót, és végül ne fizessék ki a beborulásuk pillanatában az iskolaszövetkezeti tag diákokat sem" – írja a portál. 

Fény derült arra is, hogy az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta. Így iskolaszövetkezeti díjszínvonalon, amely a szinte teljes köztehermentesség miatt sokkal alacsonyabb a teljes közteherrel számítandó munkaerő-kölcsönzési díjnál tudott felnőtteket kölcsönözni a megbízóknak.

Az Origo megtudta, a többi iskolaszövetkezettel ellentétben a Human Operator Zrt. el tudott vállalni olyan iskolaszövetkezeti megbízásokat, amelyek nagy létszámban, hétköznap délelőtti iskolaidőben kértek rengeteg diákot. Így papíron ebben az időintervallumban nem az iskolaszövetkezeti diák tagok, hanem azok szülei végezték el a Human Operator Zrt. alvállalkozóiként létrehozott iskolaszövetkezetek megbízásait. Sőt, arra is figyeltek, ha egy esetleges ellenőrzésen lebukik az iskolaszövetkezet, akkor mindezért a büntető- és adójogi felelősség ezen érintett iskolaszövetkezetek vezetőit terheli. Ők állhatnak bíróság elé, ők felelnek teljes vagyonukkal az iskolaszövetkezetenkénti sok száz millió forintos adóhiányért- tájékoztat a portál.

Via Origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére