Diáksport: A jövő bajnokait jutalmazták

szróbert-HCs • 2014. november 20., csütörtök •
A szombathelyi diákok 52 arany-, 92 ezüst-, és 48 bronzérmet szereztek a Magyar Diáksport-szövetség és a szakszövetségek által szervezett diákolimpiákon. A 6-20 év közötti szombathelyi sportolókat megjutalmazó Puskás Tivadar polgármester a csütörtöki ünnepségen kiemelte, hogy a sport maga az egészség, a verseny, a fair play, a teljesítmény. Aki sportol, az fegyelmezett, hiszen áldozatot hoz azért, hogy – egyforma feltételek között – érjen el eredményeket.
Diáksport: A jövő bajnokait jutalmazták

A Magyar Diáksport Szövetség a teljes körű iskolai sport tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése céljával a 2014/15. tanévben immáron 28. alkalommal hirdette meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpiát.
A 6-20 éves általános és középiskolások számára 15 sportágban zajlottak a versenyek felmenő rendszerben, azaz az iskolai, körzeti, kerületi bajnokok megyei elődöntőkön, döntőkön mérték össze tudásukat, ahonnan a legjobbak az országos elődöntőkbe, döntőkbe jutottak.
Szombathely MJV vezetése, és a városi diáksport-bizottság nevében, testnevelők és szülők előtt Puskás Tivadar polgármester és Koczka Tibor sport felelős alpolgármester csütörtökön köszöntötte a legeredményesebb ifjú sportolókat. A város első embere köszöntőjében kiemelte, hogy a sport maga az egészség, a verseny, a fair play, a becsületes teljesítmény. Aki sportol, az fegyelmezett, hiszen áldozatot hoz azért, hogy eredményeket érjen el. A sport megmutatja azt is, hogy egymás teljesítményét tisztelni kell és a sporttal az egészségünket is szolgáljuk. 
Puskás Tivadar azt kívánta a legeredményesebb ifjú sportolóknak, hogy mindannyian a fair play szellemében versenyezzenek az élet minden területén, hiszen – mint hangsúlyozta, - nincs annál fontosabb, mint becsületesen játszani.
A szombathelyi diákolimpikonok 52 arany-, 92 ezüst-, és 48 bronzérmet szereztek a Magyar Diáksport-szövetség és a szakszövetségek által szervezett diákolimpiákon, a többi között mezei futás, úszás, labdarúgás, torna és atlétika sportágakban. A polgármester és az alpolgármester által köszöntött győztesek között pedig ott volt az atléta Gyurátz Réka és Halász Bence is. Az eseményen dr. Takátsné dr. Tenki Mária bizottsági elnök, és Lendvai Ferenc tanácsnok is részt vett. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére