Dénes Ferenc: a Haladás Sportkomplexum pozitív szaldót is produkálhat!

Szita Róbert • 2016. december 18., vasárnap •
A neves sportközgazdász a szombathelyi közgyűlés legutóbbi ülésén mondhatta el álláspontját.
Dénes Ferenc: a Haladás Sportkomplexum pozitív szaldót is produkálhat!

Az új, épülő szombathelyi labdarúgó stadion és sportcsarnok üzemeltetési koncepcióját zárt ülésen tárgyalták a szombathelyi közgyűlés tagjai. A Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Szondy Szilvia jelenlétében a koncepció készítői között szakértőként közreműködő ismert szakember is megmutatta a képviselőknek, milyen modellekben érdemes gondolkodni. 

Azt vázoltuk fel és ezt örömmel hallották a képviselők is, hogy a többféle modell között léteznek olyan alternatívák, amelyekben a komplexum úgy tud üzemelni, hogy közben ki tudja szolgálni a szombathelyi sportot, a szombathelyi lakosságot, és közben még pozitív szaldót is tud termelni. Ennek valóra válásához azonban mindenkinek – a helyi sportszervezeteknek, bizonyos mértékig az önkormányzatnak és persze a civil szervezeteknek is – nagyon sokat kell dolgozni – nyilatkozta szűkszavúan honlapunk érdeklődésére Dénes Ferenc, aki azt is elárulta nekünk, hogy a kérdések alapján nagyon érdeklődő, szakszerű, a lényegre koncentráló hozzászólásokat hallhattak. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére