Csókay professzor: nincsenek tabuk

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2015. szeptember 14., hétfő •
A Szombathelyi Polgári Esték sorozat legutóbbi vendége dr. Csókay András idegsebész professzor, agykutató volt. Az Őrvidékház zsúfolásig megtelt nagytermében a nemzetközileg is elismert szaktekintély azt hangsúlyozta, hogy nincsenek tabuk, mindenről beszélni kell.
Csókay professzor: nincsenek tabuk

A szombathelyi közélet prominensei, városi képviselők, idősebbek és fiatalabbak, valamint a média munkatársai is szép számmal jelentek meg az Őrvidékházban, ahol a nagy érdeklődés miatt még a folyóson is csak szűkösen lehetett elférni. Hende Csabát és Csókay Andrást nagy taps fogadta.  

Szombathelyi kötődés

A beszélgetés elején a professzortól megtudtuk, hogy Szombathelyhez nagyon kedves 4 éves emlék köti, hiszen – mint mondta – itt, a Markusovszky kórházban tölthetett be először idegsebész osztályvezető-főorvosi munkakört. 
Itt dolgoztam akkor is, amikor megkaptam a Prima Primissima díjat. Plusz kitüntetés számomra, hogy itt voltam 47 esztendős, amikor megszületett kisfiúnk, akit sajnos másfél éve elveszítettünk. De ez sem tabu, mert merek róla beszélni, mert minden veszteségből van kiút. Idén Húsvétkor kerültem olyan spirituális állapotba, hogy már hiszek, és több életerőt érzek magamban, mint eddig valaha is éreztem, és megtudtam, hogy van kiút és előrevezető út. Tudom, hogy mindenkinek van ilyen helyzet az életében, legyen az anyagi krach, vagy éppen egy szeretett ember elvesztése, de, ha kitartunk a hitünkben, akkor megkapjuk a kegyelmünket az életünkben – fogalmazott a professzor. 

Ezután Hende Csaba is elmondta, hogy édesapja is tavaly ment el, majd felidézte egy neki tulajdonított bölcs útravalót, amit 5 és fél évvel ezelőtti honvédelmi miniszteri kinevezésekor mondott. ,,Kisfiam arra törekedj, hogy sohasem a pozíció adjon neked rangot, hanem te adj rangot a pozíciódnak.” 
Miután röviden felidézte honvédelmi miniszteri lemondásának körülményeit, kijelentette: jó érzés visszatérni ide, bár soha nem mentem el innen, szeretném folytatni Éhen Gyula polgármester egykori tevékenységét, számomra ő a minta. 

Mi lett volna, ha?

Csókay szerint nincs értelmes válasz  a ,,mi lett volna, ha?” kérdésre. A főorvos szavai szerint sem értelmileg, sem érzelmileg nem szabad ilyen kérdést feltenni magunknak, tanulni persze lehet, de mindenki kerülje el az önmarcangolást, mert az ördög szabad prédájává válhatunk. 
Lehet, hogy Isten nem úgy tervezte, de megengedte, hogy így legyen. Ezt nem kérhetjük számon, mert Ő sokkal jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat és gyermekeinket, bízzunk meg benne, mert ami szabad, az megtörtént, annak szabad lennie – tette hozzá a vendég. 

Miből lesz a cserebogár: építészből orvos, jogászból miniszter

Csókay véleménye szerint az építészből orvossá válás valóban távolabb áll attól, mint, hogy egy jogászból honvédelmi miniszter legyen valaki. 

Én annak idején a félelmeim miatt lettem mérnök. A fiatalok oldalra tekintenek általában, nem előre, aztán gondoltam egyet és Schultheisz Emil akkori egészségügyi miniszternek levelet írtam, hogy újabb diplomát szerezhessek, akkoriban ugyanis még nem lehetett párhuzamosan vagy egymás után több diplomát is megszerezni. És nem hiszik el, de semmi protekció nélkül bejutottam az orvosegyetemre, mert én a lelkem mélyén mindig szerettem ezt volna ,,csinálni”. A példám ellenére azt mondom a mai fiataloknak, hogy időveszteség az, ha valaki 10 évet jár egyetemre vagy éppen 2 egyetemet végez el egymás után, nekem ez nagy kegyelem volt, mint az is, hogy a diákszerelemből kifejlődhetett a házasságom – tette hozzá az idegsebész.  

Hende Csaba pedig arról mesélt, hogy mindig érdekelte, sőt az egyetemen speciális kollégiumokat is hallgatott a honvédelem témaköréből. Hozzátette: megyénk szülötte, Für Lajos aztán maga mellé hívott, onnan pedig már egyenes volt az út. Amikor megbukott 1994-ben az Antall-Boross kormány, rácsapott a vállamra és azt mondta: ne búsuljak, én még ide – mármint a Honvédelmi Minisztériumba - visszatérek. Igaza lett. 

Orvoslás és gyógyítás 

Csókay nagyon érdekesnek tartja a Honvéd Kórházban betöltött szerepét, osztályvezető-főorvosi beosztását, mert – mint fogalmazott, - ott nem érzékelhető a parancsuralmi rendszer. Nálunk ugyanúgy lezajlanak a szakmai viták, bizonyos dolgok sokkal könnyebben keresztülmennek, de persze olyan feladatok is vannak, amelyek esetében ez nem igaz.

Nagyon komoly és jól képzett orvosgárda dolgozik a Honvéd Kórházban, ahol jól érzem magam, teli vagyok tervekkel és feladatokkal. Bár sok pénz, forrás kellene még az egészségügyben, de ezúton is megköszönöm, hogy anno rábólintottál a kinevezésemre – fűzte hozzá a professzor. 

Ezután Hende Csaba felidézte legutóbbi személyes találkozásaikat, a saját autós és a Gripen-balesetes ,,összefutásukat”, majd a hős pilótáról, Káló Sándorról beszélgettek, aki, hogy megmentse a 12 milliárdot érő technikát, megpróbálta hasra letenni a gépet. Sajnos a katapult nem működött megfelelően, így a rakéta ugyan kilőtte a pilótát, aztán a legmagasabb ponton a pengék levágták a katapultülést, ám az egyik penge nem működött megfelelően és a közel egymázsás ülés a földbe csapta a vadászpilótát. Azóta tudjuk, a gép javítható, a pilóta gyógyítható, tehát a sztori happy and-del  zárult. 

Isten és irgalom

Csókay azzal folytatta a beszélgetést, hogy ,,zuhanó repülőn nincs ateista, a papok szerint pedig van”. 
Ez egyfajta rosszul értelmezett őszinteség, mert egész életemben nem foglalkoztam Istennel, akkor miért tenném éppen akkor, amikor vége lehet az életemnek. Én megkérdeztem a pilótát, imádkozott-e. Azt mondta, nem foglalkoztam ezzel a témával, ott azzal foglalkoztam, hogy minél jobban csináljam, mondta, majd hozzátette, hogy sokkal nagyobb az irgalom, mint az igazság – nyomatékosította. 

Hende Csaba a témával összefüggésben elmondta, hogy a mindennapok rohanásában és főleg a politikában elsikkadnak a dolgok. A hatalom gyakorlása nem az első áldozó kislányok körmenete. A politika olyan, mint a párizsi, aki szereti, az ne legyen kíváncsi arra, hogyan készül, ugyanakkor a polgári oldal nagy előnye, hogy tudjuk azt, hogy az evésen és az iváson kívül is van értelme az életnek. 

Modernkori népvándorlás
Csókay szerint van irgalom, ezért ételt és italt kell adni a menekülteknek, de védeni kell a hazát is. Amikor ilyen nehéz helyzetben van a politika, akkor a kormánynak azt kellene mondani, hogy ez a kérdés csak az evangéliumból dönthető el.  Az orvos ezt használja, mert van olyan, hogy vége a tudománynak, és akkor én letérdelek és imádkozok.    
Hende szerint 1 milliárd ember létezik abban a világban, amely előreküldte előőrsként ezeket, a hazánkon is átvonuló milliókat. 
Az ok felettébb érdekes. Azért menekültek ők, mert ahonnan jönnek, ott polgárháború dúl. Akik hozzánk jönnek, azok csak Törökországig menekültek, onnan már semmi nem fenyegeti az életüket. Nincsen papírjuk, és azért jönnek ide, mert átmennek hazánkon. Menekültstátuszt kell kérniük. Ezek az emberek nem menekülnek, hanem jobban szeretnének élni, ők már nem akarnak visszamenni atyáik földjére. Minden ember egyenlő, minden embernek ugyanaz jár – fogalmazott az ex-miniszter. 

Magyarországnak nincs jó híre, pedig (mert) mi megkülönböztetjük a menekültet a bevándorlótól, ha nem tartatjuk be a törvényeinket, akkor majd egyszer megszűnünk állam lenni, az ő szemükben is. Mindig érdekelt, mit mond a pápa, a szentatya – tette hozzá.

Csókaynak nagyon tetszett ez az utolsó gondolat.

Teljesen igazad van, mert rengeteg probléma van az egyházban ugyan, de az egyház tanító hivatala az tiszta, annak hinni kell. Az Úr lejön velem a szenvedés legmélyebb bugyrába, és megfog és kihúz a gödörből.  Ha ez nem így lenne, akkor az egész kereszténységet, emberiséget kigúnyolná. Krisztus homályos hangja mindenkiben benne van, de nem mindenki fedezte még fel. A mi hitünk nem erőszakos hit, a kereszténység nem erőszakos, mert Jézus bennünk van, ezért mindenkinek meg kell találnia önmagában a hitet, és Jézust. Mondjuk azt hogy mi drága, mohamedán testvérünk, befogadunk téged, de fedezd fel a mi hitünket. Ám, ha nem érzed ezt át, ha úgy neveled a lányodat, hogy majd egyszer harmadik feleség legyen, akkor te menj el innen, mert nem fogadtad el a mi hitünket – emelte ki Csókay András.  

Hende Csaba hozzátette, hogy Bajorországban azt érezte nem egyszer, hogy a politikusok félnek kimondani, amit éreznek, amit igaznak tartanak. 
Németország, Ausztria többször bírált bennünket, közben több kollégám lapogatja a vállamat és gratulál, hogy így kell ezt tenni. Ez egy nagy küzdelem hazánk és Európa számár is, és közben tudjuk, hogy hiába úsznak az olajban és a pénzben, Izrael, Katar, Omán, Szaúd-Arábia egyetlen menekültet sem fogad be. Noha Németország súlyos demográfiai gondokkal küzd, mégis a dübörgő gazdasága miatt évente felszív 500 ezer új munkavállalót, de hamarosan a németek ereje is mérséklődik majd – fogalmazta meg álláspontját Szombathely országgyűlési képviselője.

Elmondta azt is, hogy jelentősen növeli a honvédség elismertségét, hogy az észak-iraki Kurdisztánban 25 magyar katona jelenleg is kiképzéssel foglalkozik, emellett a Baltikumban is a magyar vadászrepülők védik a légteret.  
Az Őrvidáékházban azt is megtudtuk, hogy a minap kormánykonferencián értékelték az egyes ágazatokat, és a Magyar Honvédség képességei akkor is szinten maradtak, amikor a források már régen lecsökkentek.

A Szombathelyi Polgári Esték sorozat ősszel folytatódik.   

közösség

további frisss

lap tetejére