Cserkész utca létezik, már ,,csak” cserkész-székház kell

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. július 30., szombat •
Megszabadultak a ,,rabságtól” a Cserkész utca 1. szám alatti táborlakók.
Cserkész utca létezik, már ,,csak” cserkész-székház kell

Cserkészek sorfala és vastaps köszöntötte a Géfin Gyula és a Szent László király utca közötti, volt EPCOS-TDK székházhoz érkező vendégeket, a térség országgyűlési képviselőjét, a város polgármesterét és a szombathelyi közélet több jeles tagját, akik a Szent Márton tábor lakóit is meglátogatták.  

A jelentésbeadás és a Himnusz után rövid elcsendesedéssel adtak hálát az úrnak a Szent Márton tábor kis cserkészei. 

A Szent Márton tábor
Harkay Péter táborvezetőtől megtudtuk, hogy a július 25-én kezdődött táborban főként nyugat-magyarországi cserkészek vesznek részt, de egri és csepeli cserkészcsapat is megtisztelte részvételével Szent Márton városát. 
Szent Márton évéhez kapcsolódva nem hagyományos módon táborozunk, külön-külön az erdőben, hanem együtt, közösen emlékezünk az 1700 évvel ezelőtt született szent életű püspökre. Ennek a tábornak az a lényege, hogy példát vegyenek Szent Márton személyiségéről, arról, hogy Márton életének minden pillanatában a jó Istenre, a segítésre tudott figyelni. Ez a karitatív szellemiség pedig a szeretetből fakadt – tette hozzá Harkay Péter.  

Az ünnepség
Az imádkozás és a cserkész költemény elhangzása után a Szily János Cserkészcsapat vezetője a 3. kerület történetét mondta el, de felelevenítette a cserkészet országos históriáját is. 
Ezt követően Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője felelevenítette, hogy 20 évvel ezelőtt ikerlányai itt lettek cserkészek.


Embertársakat szerető, hazához hű őrsvezetők és csapatvezetők nevelték akkoriban a feltörekvő ifjúságot. Összefogás, szeretet, béke legyen mindig – tette hozzá Hende Csaba. 

Puskás Tivadar polgármester beszédében azt emelte ki, hogy ez az utca legyen Szent Márton városában, amely az igazságot és a szentéletű püspök nagyszerű tulajdonságait felidézi bennünk. 
A városban kell egy olyan ház, mely régen is cserkészház volt, ma is cserkészház, és amely a jövőben is a cserkészek otthona lesz – fűzte hozzá a polgármester.  

História
Alig öt esztendővel a világ első cserkész eseménye után, 1912. december 28-án, Budapesten megalakult a Magyar Cserkészszövetség. Az 1913-ban ígéretesen kibontakozó magyar cserkészmozgalom életét 1914-ben végzetesen megakasztotta a „Nagy Háború”, az I. Világháború. Ennek befejeződése után 1920-ban szinte mindent újra kellett szervezni, és ez a folyamat se volt kevésbé lendületes, mint a kezdeti, az első.
1920-ban alakult meg a nyugat-magyarországi Cserkész Szövetség a Magyar Cserkészszövetség III. Kerülete, amely 1923-ban elhatározta, hogy – az országban elsőként, a Főváros után – székházat épít. A várostól ingyen kapott 600 négyszögöl telken közadakozásból felépített székházat 1935-ben vették használatba. A háború után az épület egész környezete a megszálló szovjet hadsereg használatába került, de a földhivatali nyilvántartás szerint a tulajdonjog csak 1959.ben „szállt át” a magyar államra. A szovjet hadsereg elköltözésével a területen a REMIX Gyár működött. A rendszerváltozás után az újjáalakuló cserkészkerület számára nem volt lehetőség az időközben jelentősen átalakított székház újbóli tulajdonba vételére. A valamikori cserkész székház és környezete ma Szombathely tulajdona.


Egy ingatlancserével most lehetőség nyílik arra, hogy az ifjúság nevelésében pótolhatatlan szerepet vállaló cserkészek visszakaphassák jogtalanul elvett székházukat.  

Szándékok és tervek
A Magyar Cserkészszövetség III. nyugat-magyarországi Kerülete és Szombathely Megyei Jogú Város péntek délután szándéknyilatkozatot írt alá az ingatlancseréről és ezzel jelképesen megtörtént a cserkész székház átadása.
A helyszínen megtudtuk, hogy külön öröm a cserkészek számára, hogy székházuk 71 év után, éppen Szent Márton évében szabadul meg rabságából. A cserkészek kifejtették, hogy megtisztelő számukra, hogy ők hozhatják rendbe azt, amit egy sötét korszak látszólag örökre tönkretett. 
A cserkészház visszaadási ünnepségén, a Szent Márton Tábor keretében leleplezték a Cserkész utca névtábláját. Ekkor hangzott el, hogy Cserkész utca már van, már ,,csak” székház kell. 


Ezután az egyházak képviselői a kerület csapatai, mintegy 400 cserkész és meghívott vendégek jelenlétében áldották meg az épületet, majd táborbejáráson ismerkedtek a vendégek a táborlakókkal és a jelenlegi infrastruktúrával. 
A Szent Márton tábor kedden zárja be kapuit. 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére