Csehországban is taroltak a Galaxy/Rocky-Dilly táncosai

PCS - fotó: Galaxy/Rocky-Dilly • 2017. június 13., kedd •
A vasi akrobatikus rockysok a serdülő, a junior és a felnőtt mezőnyben is megállták a helyüket.
Csehországban is taroltak a Galaxy/Rocky-Dilly táncosai

Az elmúlt hétvégén Prágában a Black Cup Nemzetközi Akrobatikus Rock and Roll táncversenyen zárták az idei félévet a vasi rockysok. Molnár Nóra és Koszogovits Norbert tanítványai ismét kiemelkedő eredményeket értek el a népes nemzetközi viadalon, ahol hat nemzet (cseh, lengyel, szlovák, oszták, német és magyar) sportolói léptek parkettre. 

Táncosok közül a Serdülő páros kategóriában érték el nagyobb sikerüket - amely egyébként a legnépesebb mezőny is volt egyben, hiszen 36 nevezett páros nevezett. Asbóth Barnabás - Cselédi Lili kettős egészen a döntőig menetelt és szenzációs produkcióval megszerezték az aranyérmet is. Hasonlóan szép eredményt értek el kisformációs kategóriákban is, ahol mindhárom induló csapat döntőbe került.

A vasi rockysok kis pihenő után hamarosan, nyári edzőtáborba vonulnak és kezdik a  felkészülést a következő versenyszezonra.

Eredmények:

Serdülő páros kategória:
1. hely Asbóth Barnabás - Cselédi Lili, Galaxy/Rocky-Dilly vegyespáros 

5. hely Szemerits Marcell - Szemerits Mirtill, Galaxy RRC

23. hely Gyűrű Levente - Mester Alexandra, Galaxy/Rocky-Dilly vegyespáros
25. hely Horváth Ervin - Grubits Enikő, Galaxy RRC

 

Junior páros kategória:
13. hely Juhász Olivér - Németh Zorka Dorka, Galaxy RRC
14. hely Dombóvári Bálint - Takács Réka, Galaxy RRC

 

Junior Kisformáció:
2. hely Celli Manók csapata, Rocky-Dilly ARRC

6. hely Prüntyőkék csapata, Rocky-Dilly ARRC

 

Felnőtt kisformáció:
7. hely STB csapata, Galaxy RRC

közösség

további frisss

lap tetejére