Borkóstoló és szüreti felvonulás

SzR - Fotó: Tóth Arnold • 2016. szeptember 03., szombat •
Finom borok, megőrzendő tradíciók, kiváló hangulat. A vaskeresztesi hagyományőrző szüreti vigasságokon jártunk.
Borkóstoló és szüreti felvonulás

A helyi német önkormányzat, a Vaskeresztes és Környéke Hegyközség, a Vaskeresztesi hagyományőrzők és a Vashegy bortermelői támogatásával rendezték meg az idei szüreti felvonulást, melyre az Alpesi Fogadó és Borháznál gyülekeztek a résztvevők. Az ünnepélyes megnyitón Krancz Imre polgármester mondott köszöntőt, majd a taksonyi Takser Spatzen zenekar felvezetésével elindult a szüreti felvonulás a szőlőhegyre. Az eseményen Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője is aktívan részt vett.

A borkóstolóval fűszerezett hagyományőrző műsorban fellépett a pilisvörösvári német nemzetiségi táncegyüttes, majd a villányi német nemzetiségi tánccsoport, végül pedig a vaskeresztesi hagyományőrzők szórakoztatták a tikkasztó hőségben is kitartó felvonulókat. 

A szüreti felvonulás egyébként az Alpesi Fogadó és Borháztól indult, majd a helyi Fő utcán keresztül a Kereszt felé vezető úton, a Felsőhegyi pincesoron át, a szőlőfeldolgozó és a pálinkafőzde közötti borutcán haladt, majd elérkeztek a felvonulók a búcsújáró dűlő pincesorra, és vissza a Fő utcára, majd az Alpesi Fogadóhoz. A hegybírói engedélyt a szüret megkezdéséhez a szőlőhegy kapujában adták ki.

Érdemes még mindig kilátogatni az alig fél órányi autóútra lévő Vaskeresztesre, hiszen a vacsora után szüreti bál kezdődik. 19 óra 30 perctől a zenét a Takser Spatzen zenekar szolgáltatja.    

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére