Borbeszélgettünk és szétnéztünk a szombathelyi Ga-Liba Gasztrofesztivál első napján

Frisss.hu - Fotó Bodorkós Máté • 2016. szeptember 10., szombat •
A második simán felülmúlja az elsőt.
Borbeszélgettünk és szétnéztünk a szombathelyi Ga-Liba Gasztrofesztivál első napján

Pénteken elkezdődött az idei Ga-Liba Gasztrofesztivál a szombathelyi Fő téren, ami ugyan már a második a sorban, de azért még a gyerekbetegségeit nem nőtte ki teljesen. A megnyitó után beültünk a Borbeszélgetésekre, ami szinte kötelező minden borért rajongónak.

A főszerep ezúttal a határon túli borászatoké volt, csak a vaskeresztesiek lógtak ki kicsit a sorból és Magyarország határaiból is, ezért ebben a blokkban kaptak helyet. Rajtuk kívül Erdély és a Partium képviseltette magát, két borászat is eljött Lendváról, de itt volt a Gyulafehérvári Püspöki Borászat is.

A sejtsátrak alatt aztán hamar feltűnt, hogy mekkora a különbség a vasi és az erdélyi borkultúra között, igaz, csak színben. Míg Vas megye lassan rosé nagyhatalommá növi ki magát, addig az erdélyiek szinte csak fehér borral készültek a Ga-Libára.

Ki kell emelni a Bakator nevű bort, ami egy nagyon erős száraz fehér bor, amit visszaörökítettek Erdélybe. Szombaton és vasárnap is érdemes lesz kilátogatni a gasztrofesztiválra és nem csak a záró koncertre, amit idén az Ocho Macho prezentál majd.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére