Boldog Nőnapot!

PCS - fotó: Bodorkós Máté, Hornyák Emőke, Tóth Arnold, facebook • 2017. március 08., szerda •
Váradi Benedek, Czetter Gábor, Szabó László, Nagy Jonathán és Farkas Beni is elárulja a titkot, mit jelent számukra a Nemzetközi Nőnap.
Boldog Nőnapot!

A lányok, a lányok, a lányok angyalok… cseng a fülünkbe a Csárdáskirálynő egyik legismertebb betétdala. Március nyolcadikán, a nemzetközi nőnapon minden férfi lázasan rohan a sarki virágárushoz, hogy szeretett hölgyismerőseit meglepje. 1948 óta Magyarországon is piros betűs ünnep, legalábbis az urak körében. Pedig de jó volna, ha ebből a törődésből és lovagias gesztusból több jutna a szürke hétköznapokra is. A Nemzetközi Nőnap kapcsán öt közismert szombathelyi fiatalembert kérdeztünk meg, hogy ők hogyan készülnek a március nyolcadikára.

A Frisss.hu szerkesztőségének férfi tagjai nevében pedig Boldog Nőnapot kívánunk minden hölgyolvasónknak és kolléganőnknek!

 

Szabó László, a Szoese vezetőedzője: Március nyolcadikán egy gondolat erejéig megemlékezek a Nemzetközi Zoltán-napról. Azonban ez a nap nem szólhat másról, mint a hölgyekről. Férfiként, férjként, apaként szeretjük, tiszteljük és csodáljuk őket. Épp ezért én is megtisztelem őket, minden hölgyismerősöm felköszöntöm. Úgy kéne kicsit gondolkodni férfitársaimnak, hogy minden nap nőnap legyen, hiszen nélkülük sehol sem lennének az erősebbik nem tagjai. Nem véletlenül terjednek a világhálón olyan szellemes - ugyanakkor igaz - képek, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy NŐ.

 

Czetter Gábor, a Clap4What együttes dobosa: Több szempontból is különleges lesz az idei nőnap. Egyrészt a hölgyismerőseimet, barátokat, családtagokat köszöntöm meg, másrészt a következő napon egy nagyon fontos ZH-m lesz. Viccet félretéve jó lenne, ha a szürke hétköznapokban is megkapnák a lányok azt a figyelmet, tiszteletet és törődést, amit március nyolcadikán egyetlen napba próbálunk egyszerre belezsúfolni.

 

Nagy Jonathán, bűvész - illuzionista: Szerintem fontos, hogy ezen a napon odafigyeljünk a női ismerőseinkre és ők kerüljenek a középpontba. Én ilyenkor mindig megajándékozom a rokonaimat és az életemben résztvevő nőket egy kis csokival vagy virággal. A barátnőmnek mindig külön készülök valami nagyobb meglepetéssel, egy vacsorával vagy egy kis szállodás pihenéssel. Van egy nagyon profi virágos ismerősöm, akivel együtt álmodjuk meg a különféle virág és ajándék csodákat. Azt hozzá kell tennem, hogy nem csak ezen a napon kell figyelnünk a nőkre, hanem az év mindennapján, hogy mindennapjuk varázslatos legyen.

 

Váradi Benedek, a Falco-Vulcano KC Szombathely csapatkapitánya: Ahogy férfitársaimnak, úgy nekem is sokat jelent a Nőnap. A jeles alkalomból minden évben megköszöntöm családom hölgy tagjait. Általában reggel a menyasszonyommal szoktam kezdeni a köszöntést, majd édesanyámmal és nagymamámmal folytatom a napot.

 

Farkas Beni, a Frisss FM 97.7 műsorvezetője: Én annyira imádom a nőket, hogy nőnapon sem tudom őket jobban. Komolyra fordítva, a hozzám közelálló hölgyeket - édesanyámat és a barátnőmet - szoktam meglepni valamivel. Próbálok a virágcsokornál kreatívabb lenni. Anyum nagyon édesszájú, így ő valami édességet kap. A barátnőmet általában azzal lepem meg, hogy főzök valamit neki és még a mosogatást is magamra vállalom. Idén viszont vállaltam, hogy megnézem vele A sötét 50 árnyalatát. Ismerve a film minőségét ennél önfeláldozóbb szerintem nem lehetek.

közösség

további frisss

lap tetejére