Bizonytalan helyzetek, félelmek és akadályok a terítéken

K.G. • 2015. november 10., kedd •
„A bizonytalan helyzetekben hallgassunk a szívünkre!” - Seprenyi Fanni spirituális tréner ismét rendet tesz a fejünkben több témát érintve.
Bizonytalan helyzetek, félelmek és akadályok a terítéken

Nem egyedi eset, hogy az ember lánya/fia bizonytalan helyzetbe kerül, amivel nem tud mit kezdeni. Több lehetőség is akad a megoldásra, de ez nagy fejtörést okoz. Fanni szerint ilyen esetekben csak a szívünkre szabad hallgatni, és aszerint cselekedni. Úgy gondolja, hogy a szívünk által hozott döntés után is csalódhatunk, de legalább megpróbáltuk, belementünk a helyzetbe, éltünk… aztán szenvedhetünk, ez a jó velejárója.

A legjobb persze, ha nincsenek bizonytalan helyzetek az életünkben. Csak fekete-fehér, igen-nem. Valamit vagy csinálunk, vagy nem. Falakat építeni magunk köré nem szabad, bele kell menni a helyzetekbe, választani. Az arany középút pedig nem megoldás, dönteni kell valami mellett.

Fanni szerint, ha valamiben bizonytalanok vagyunk, akkor már eleve érezzük, hogy az nem jó. Ilyen esetekben a legegyszerűbb megoldás kérdezni. Probléma, hogy nem merünk kérdéseket feltenni, mert félünk a választól, emiatt nem jutunk előbbre. Ha beszélni akarunk valakivel, hívjuk fel, ha nem tudjuk, mi a helyzet, kérdezzünk rá, ha nem jó egy-egy dolog, engedjük el. De azt mindig figyelembe kell venni az élet bármely területén, hogy a jó dolgokhoz idő kell.

Kedves Nők, a következő sorok most Hozzátok szólnak: Fanni elmondta, hogy rengeteg olyan nő van, akit bántanak, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. A több ezeréves férfiuralom felbomlóban van – és ez így helyes. Spirituális trénerünk szerint a nők lelkileg erősebbek, mint a férfiak, ha nem is így tűnik. Nőnek lenni pedig tudni kell. Fontos az a szempont, hogy minden nő úgymond egy királynő. Érezni kell, hogy ízig-vérig nők vagyunk, szeretni kell magunkat. Ez a kisugárzásunkban is megnyilvánul, mindenki láthatja, hogy jól vagyunk, igazán élünk. Minden nőnek tisztában kell lennie az értékeivel! Fontos, hogy nem függünk férfiaktól, és a boldogságunk kulcsa nem egy hím kezében van, nem szabad társfüggőnek lenni. Minden királynő királyt talál magának, aki a tenyerén hordozza, és szintén rendben van magával. Két egész ember alkot egy párt – nem két fél (téves megállapítás). Ez ritka eset, mert az emberek nagy része sok időt eltölt egy rossz párkapcsolatban, ezzel pedig nem adja meg arra az esélyt, hogy egy igazi, hozzáillő férfi mellett boldog lehessen. Mindenki fél a változástól…

Lényeges az is, hogy nem szabad kutatnunk a másik ember múltját. Amit éppen látunk belőle, azt kell elfogadnunk. Persze mindenkit meghatároz a múltja, hogy mit élt át, vagy például hányszor sérült meg, kapott pofonokat az élettől. De nem az alapján kell döntenünk, szeretnünk, megismernünk. Azok a dolgok lezárultak, ne faggassuk. Persze a legbájosabb arc mögött is lehet hatalmas üresség, de aljasság is. Ez félrevezethet minket. De egy komoly vagy kemény arc mögött megbújhat valami angyali tulajdonság. Mindenkinek esélyt kell adnunk arra, hogy megismerhessen minket, valamint fordítva. Aztán dönthetünk, hogy marad vagy megy az életünkből. „A testünk csak a lelkünk ruhája, és nem mindig olyan ruhát hord a lelkünk, amilyen illik hozzá. Az emberek pedig csak a ruhát látják, és nem azt, aki viseli” – magyarázza Fanni. Ez eleinte természetes, de pont azért kell esélyt adni a másiknak a megismerésre.

A végére a legfontosabb: mindig meg kell küzdenünk az álmunkért, mert semmit nem adnak könnyen! Az akadályokkal és a félelmekkel pedig szembe kell nézni! Az akadály is csak egy lépcső a célunk eléréséhez. Hölgyek, Urak hajrá!

közösség

további frisss

lap tetejére