Bejártuk a Berzsenyi Dániel Könyvtár legeldugottabb helyeit

kg Fotó: Hornyák Emőke • 2016. március 10., csütörtök •
Olyan helyeken is jártunk, ahová az olvasó nem tévedhet be.
Bejártuk a Berzsenyi Dániel Könyvtár legeldugottabb helyeit

Óóó, varázslatos a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár! Ahogy körbejártuk, szinte éreztük a levegőben a könyvekben rejtőzködő titkokat. A felújított épületet 2002-ben adták át. Az első emeleten találhatók azok a dokumentumok, amiket kikölcsönözhetnek, olvasgathatnak a felnőttek és a gyerekek. Az könyvállomány szórakoztató olvasmányokból (ezek a legnépszerűbbek), szépirodalmi művekből és szakirodalmi dokumentumokból áll, de napilapokat és folyóiratokat, hangzó anyagokat, DVD-ket, aprónyomtatványokat is gyűjtenek.. 2015-ben 412 619 dokumentumot számoltak, az újdonságokra mintegy 21 millió forintot költöttek. Több mint 206 ezren látogatták az intézményt, és összesen nagyjából 20 ezren vettek részt a különböző rendezvényeken. 

Van például babaolvasójegy. Anyukák, apukák gyakran érkeznek a kicsikkel. A péntek esték és a szombat esték a legforgalmasabbak, van, hogy az egész család a könyvtárat választja kikapcsolódásnak. Sok óvodás és iskolás csoport is megfordul az intézményben. 

A felhasználók közül a legtöbben tanuló fiatalok, nyugdíjasok. Utóbbiak délelőttönként bemennek, leülnek egy-egy fotelba, kényelmesen elolvasgatják például a napilapokat. 

A második emeleten van az olvasóterem, valamint a zenemű- és videótár. Az olvasóteremben található könyveket nem lehet hazavinni. Arra a kérdésre, hogy mennyire sérülnek a kikölcsönzött dokumentumok, ezt a választ kaptuk: van, aki kitépi a lapokat, aláhúzza a lényeges részeket vagy leönti valamilyen itallal - ha ilyen történik, akkor az olvasónak kártérítést kell fizetni!

A zeneműtárban hanganyagok (cd-, dvd-k, hangoskönyvek és kották) közül válogathatunk. Ezek iránt sajnos csökkent a kereslet az utóbbi időszakban, ezért új funkcióval bővítve - nyelvnyelvtanulást segítő gyűjteményt szeretnének kialakítani a zeneműtárban. Napjaink fontos része a nyelvtanulás, így csábítanák az érdeklődőket.

A könyvtár fontos része a helyismereti gyűjtemény: Vas megyével kapcsolatos irodalom - hírlapok, szerzők művei, fényképek, plakátok, mikrofilmek. A fotókat most digitalizálják. A megyéhez kapcsolódó ismert emberek tárgyait is megnézhetjük az olvasótermi tárolókban, például Gazdag Erzsiét vagy Weöres Sándorét

A raktárban őrzik a bekötött napilapokat, folyóiratokat, valamint azokat a könyveket, amelyek nem férnek ki a kölcsönző tér polcaira, vagy régebbi kiadásúak. A könyvek száma bár gyarapodik, de kivonni is kell azokból, hiszen a szakirodalmak elavulnak, a népszerű kötetek elhasználódnak – ezeket selejtezik, vagy a jó állapotúakat felajánlják nyugdíjas otthonoknak, iskoláknak. A felesleges példányokat árusítják a könyvtárban minimális összeg ellenében.

A vakoknak és a gyengénlátóknak régen is volt hallgatnivaló - regények magnókazettán

Könyvlift

Érdekesség: a betegeknek akár házhoz viszik a BDK munkatársai a dokumentumokat. A nyugdíjasoknak számítógépes tanfolyamokat is tartanak, nagyon sokan jelentkeznek. 

Az intézmény számos könyvtárat és olvasást népszerűsítő programot kínál az érdeklődőknek: kiállítások, nyílt napok, pályázatok, író-olvasó találkozók, konferenciák, gyermekfoglalkozások. Népszerű a fiatal tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító a Bájoló

A tetőtérben rendezvényterem található. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére