Bajnoki címmel a zsebében várhatja a nyuszit a Haladás VSE

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 15., szombat •
Percekig zúgott a találkozó végén a „Bajnokcsapat, bajnokcsapat…” rigmus. A szombathelyiek ezúttal félgőzzel is elintézték a Honvéd Zrínyi SE együttesét.
Bajnoki címmel a zsebében várhatja a nyuszit a Haladás VSE

Rengeteg néző volt kíváncsi arra, hogy a Haladás behúzza-e a kötelező győzelmet, amely egyben a csapat újabb bajnoki címét eredményezhette volna. A találkozó igazi hullámvasutazásra emlékeztette a közönséget.

Baljós jelként értelmezték a nézők, hogy a csapat motorja és kapitánya, Merklinné Zubor Enikő a bemelegítést követően rosszullét miatt nem volt ott a kezdőcsapatban. Ennek ellenére az összecsapást a hazaiak kezdték jobban. A hajszálpontos támadássorozat végén időt kellett kérnie a vendég kispadnak. Ehhez a szenzációs kezdéshez (3-0), illetve szünethez alig másfél percre volt szüksége a zöld-fehér együttesnek. A henger viszont ezután sem áll meg és egymás után tapsolhattak a szurkolók a hazai pontoknak. Aztán egy pillanat alatt megfagyott a hangulat a katlanban, mert egy vendégjátékos a bokájához kapott. A kényszerű pihenő sem zavarta meg a Halit és játszi könnyedséggel húzták be az első szettet.

A folytatás már nem volt olyan gördülékeny, mint korábban. A lányok mintha érezték volna, hogy ezen a találkozón több múlik, egy szimpla győzelemnél. Ennek ellenére bravúrosan segítették ki egymást Mikos Patríciáék és Pető Tamara parádés ütéseivel a második játékot is behúzták a szombathelyiek.

A harmadik szett első pontját a Honvéd Zrínyi szerezte, ezután viszont ismét a hazaiak percei következtek. Fazekas Szilvia kemény és pontos nyitásai gondot okozott a vendégeknek, így Kovács István ismét magához rendelte játékosait. Átmenetileg feltámadt a Zrínyi SE, de dr. Mucsi Péter is időt kért, hogy rendezze a sorokat. A végén már érezhető volt, hogy bármit tehet a vendég együttes, ezt a találkozót és ezzel a bajnoki címet sem lehet elvenni a Haladástól.

A győzelmet a csapat a legutóbbi fordulóban súlyos térdsérülést szenvedett Varga Rékának, az együttes szélsőütőjének ajánlotta.

Mucsi Péter vezetőedző: Nem cáfoltunk rá a korábbi esetekre, miszerint ha jól kezdjük a találkozót, elalszik a figyelmünk. Néhány játékosunk kicsit rágörcsölt a mérkőzésre és az alapjátékunk sem volt annyira stabil, mint korábban. Talán a nyitások tekintetében voltunk elmaradva a korábbi mérkőzéseken mutatottaktól.

Valóban ekkora különbség van a két csapat között?

Az ellenfelünk keretében vannak ügyes játékosok, de ma nem voltak túl acélosak. Nem is az volt a nap kérdése, hogy sikerül-e legyőznünk őket, sokkal inkább önmagunkat kellett.

Sajnos a csapatkapitány nem lehetett ott a pályán. Ez mennyire foghatta meg a többi játékost?

Sajnálatos, hogy Enikő (Merklinné Zubor Enikő - a szerk.) bemelegítést követően nem érezte jól magát. Így az a különleges helyzet adódott, hogy olyan kezdőcsapatot küldtem pályára, amilyen összetételben még nem játszottunk. Ez kicsit meg is látszott a mérkőzés elején. Kerestük a játékunkat, aztán szép lassan feloldódtunk.

Milyen érzés ismét bajnoki címet nyerni?

Nem lehet megunni, de a legfőbb elismerés a lányokat illeti. Köszönet minden játékosomnak, mert rettentő sokat dolgoztak ezért a sikerért. A mai teljesítményünk, ha nem is volt annyira látványos, mint korábban, végső soron a győzelmet nem kell magyarázni.

Haladás VSE - Honvéd Zrínyi SE

Közzétette: Frisss.hu – 2017. április 15.

Haladás VSE-Sportiskola - Honvéd Zrínyi SE
3-0
(-13, -18, -19)

Haladás VSE: Fazekas Szilvia, Mikos Patrícia, Pető Tamara, Horváth Dóra, Bokor Laura, Dancsecs Nikolett
libero: Farkas Barbara, Zoltán Anna
csere: Merklinné Zubor Enikő, Marton Gabriella, Mohl-Benesóczky Anna, Horváth Kata Júlia, Dabronaki Emese, Majczán Lili Anna
Vezetőedző: dr. Mucsi Péter
Edző: Antonio Mircea Petre

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére