Bajba jutott magyarokon segít az új kezdeményezés

SzR-trustair.hu • 2015. július 05., vasárnap •
Bárhol balesetet, vagy súlyos egészségkárosodást szenvedett egy magyar, akkor repülőgép hozhatja haza a bajba került honfitársunkat. Hiszi, nem hiszi a speciális ellátást is fedezheti a megkötött utasbiztosítás – ezt Túri Péter ötletgazda, a Trustair Aviation Kft. alapítója közölte.
Bajba jutott magyarokon segít az új kezdeményezés

Mielőtt a lényegre térünk, érdemes tudni, hogy a többi között betegszállításra szakosodott TrustAir Aviation Alarm Centerének munkatársai a nap 24 órájában, a hét minden napján fogadják a páciensek és ügyfelek, illetve a biztosítók és az egészségügyi szolgáltató partnerek hívásait. A februárban alapított, győr-péri székhellyel bejegyzett cég két repülővel és mintegy húszfős szakembergárdával állnak a bajbajutott magyar utazók rendelkezésére. A zömmel vállalkozó orvosokkal gépeik bárhol, bármelyik reptéren képesek landolni, ahol aztán átválthatnak majd mentőautóra. A repülőgépekkel akár húszórás utakat is meg tudnak tenni a betegekkel.

Ha bajba jutunk, kik fogadják a hívásunkat?

Munkatársaink több nyelven beszélnek, egészségügyi szakértelmük mellett jó kommunikációs és szervező-képességgel rendelkeznek. Operátoraink felvételét gondos kiválasztási folyamat előzi meg, majd egy sokrétű képzésben vesznek részt. A képzéseket időszakos gyakorlati tréningek, esetmegbeszélések teszik teljessé és folyamatossá.
A TrusrtAir Aviation Alarm Centerének felépítésében fontos szerepet kap a non-stop supervisori rendszer, amely az adott probléma megoldásában azonnali segítséget nyújt a szervező munkatárs számára, legyen az egy bonyolultabb egészségügyi, logisztikai, vagy biztosítási jellegű probléma.

Hogyan rendelhető meg az Önök által nyújtott szolgáltatás?

Akiknek van utasbiztosításuk, azoknak könnyen elérhető a szolgáltatás. A nemzetközi, légi betegszállítások megrendelését, az írásos megkeresést és a szükséges paraméterek megadását követően elküldjük árajánlatunkat. Annak elfogadása esetén írásos megrendelés szükséges a járat szervezésének megkezdéséhez. Ennek kézhez vétele után küldjük a visszaigazolást, azaz a szállításról szóló járatkonfirmálásunkat. A szervezés és a repatriáció bonyolítása során megrendelőink folyamatos tájékoztatást kapnak a járatról, a páciens aktuális állapotáról.

 
Milyen információkat kérnek a megrendeléskor?
A betegszállítások gördülékenyebb ügyintézésének elősegítése érdekében egy írásos megrendelőn túl tudnunk kell, hogy onnan-hova történik a szállítás. Emellett a küldő orvos nyilatkozatára is szükség van, melyben a szállítandó beteg vezető diagnózisáról, aktuális állapotáról, a tervezett szállítás körüli 12 órában várható ellátási igényről tájékoztat. A rendelkezésre álló adatokon túl szükség esetén ún. „repülés előtti állapotfelmérést” végzünk, hogy eldöntsük, biztonságosan szállítható-e a beteg.

A fogadó kórház nyilatkozatára is szükség lesz, ám igény esetén a teljes betegutat is megszervezzük, például a Magyarországon fogadó osztályt is megtaláljuk, garantálva ezzel a beteg vagy sérült felvételét.

Ki viseli a költségeket?

Fontos, hogy már a megrendeléskor ismert legyen a költségviselő személye, például a biztosítótársaság neve, akinek erről nyilatkoznia is kell. Nagyon fontos dokumentum még a beteg és esetleges kísérőjének útlevél-, szükség esetén vízumának másolata.

A frisss.hu megtudta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az elmúlt három évben 50-80 esetben élt a hazaszállíttatás lehetőségével. Költségeik ezalatt megduplázódtak: míg 2012-ben 23,4 milliót költöttek a célra, addig tavaly már 55,9 millióba került mindez a járulékfizetőknek.

Mikor vehető igénybe a mentőrepülőgép?
A speciális mentőrepülőgéppel történő légi betegszállításra akkor van szükség, amikor a beteg állapota, vagy földrajzi helyzete nem engedi meg azt, hogy akár földi betegszállítással, akár kereskedelmi járatgépen szállítsák haza, illetve a további ellátást végző intézménybe. A légi betegszállításokat nemcsak logisztikai, de orvosszakmai szempontokból is pontosan megtervezzük.


 
Milyen típusú, speciális felkészültséget igénylő szállításokat végeznek el?
Intenzív ellátást igénylő, lélegeztetett pácienst, speciális rögzítést igénylő, súlyos fertőző betegségben szenvedő beteget, csecsemőket és kisgyermeket, valamint transzplantációs teameket és szervek is szállítunk. A páciens állapotától függően – a beteg érdekeit, szállítás alatti várható ellátási igényeit is figyelembe véve – lehetőség van egy, maximum két hozzátartozó szállítására is.

Cégünk minden megkeresés esetén a rendelkezésre álló orvosi dokumentációk alapján tesz javaslatot a szállítás módjára. Ezen túl a repülés előtti szakszerű orvosi állapotfelmérésnek is az a célja, hogy az esetleges kockázatokat minimalizáljuk.

Kereskedelmi járat vagy speciális mentőrepülőgép?
Logisztikai, orvosszakmai, illetve gyakran pénzügyi szempontból sem mindig javasolt a kereskedelmi járatokon történő a betegszállítás, ilyenkor van szükség a speciális mentőrepülőgéppel történő szállításra. Ha például a végcél csak átszállással érhető el, akkor a földi várakozás ideje tetemes lehet, illetve a köztes időben pl. ambulancia nem érhető el és a beteg mozgatása is problémás.
 
Kikre számíthatunk, kik alkotják a szakképzett csapatukat?
A betegszállításoknál – a páciens állapotától és a szállítás során esetlegesen fellépő komplikációktól függően – különböző szinten képzett munkatárs, illetve munkatársak működnek közre kísérő személyzetként.

Mentőápoló végzi a könnyű, önálló mozgásra, kommunikációra alkalmas beteg kíséretét, mentőtisztet alkalmazunk a középsúlyos és súlyos, eszméletén lévő páciens kísérete során, sürgősségi-, illetve intenzív-terápiás szakorvost pedig a súlyos, kritikus állapotú, eszméletlen személy kísérete esetén, amikor az előírt, beállított orvosi kezelés (infúzió, gyógyszerelés), felügyelet a szállítás alatt is szükséges. Speciális mentőrepülőgépen mentőtiszt és szakorvos együtt kíséri az általában intenzív ellátást igénylő betegeket.

A Trustair elérhető a 9099 Pér, Petőfi út 1. szám alatt, telefonon a 06/1- 309-1109-es számon, illetve mobilon a +36 20 471 4471-es telefonszámon, az e-mail cím: office@trustair.hu.

közösség

további frisss

lap tetejére