Az új diákpolgármester tehetségkutató versenyt szervezne

szróbert • 2014. március 07., péntek •
A szavazás felelőssége és a választás öröme, ez a demokrácia – mondta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a városi diákpolgármester-választáson. A frisss.hu a március 6-i eseményen az új diákpolgármester álmait, céljait és elképzeléseit is megismerte.
Az új diákpolgármester tehetségkutató versenyt szervezne

Öt jelölt, három polgármester- és két alpolgármester jelölt vizitelt a város első emberénél a kampány előtt. Ezt követően Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere személyesen is köszöntötte a megjelent diákságot, köztük a jelölteket és az elektorokat is. "Polgármester-választáson lenni azt jelenti, hogy valami történni fog a jövőben. Olyan valami, amitől azt várjuk, hogy a jövőben megváltozhat az életünk. Egy közösség vezetőjének lenni óriási felelősséget jelent. Sok éve, immár tizenegyedszer segítjük a diákpolgármester választást. Politizálni, politikát művelni úgy kell, hogy ezt kulturáltan felelősségteljesen kell tenni. Ha egy politikus úgy viselkedik, hogy az nem passzol a mindennapok elvárásaihoz, akkor az nem megfelelő. Aki nem nyer, az is a többiek segítségére lehet, ez a közszereplés, a politikai funkció lényege.  Nekünk – annak idején – még kisebb volt a politikához való affinitásunk, mint a mostani fiataloknak. Önök, Ti most több száz, több ezer diáktársatok véleményét képviselitek. Ez nagyon nehéz ügy, hiszen kulturáltan kell politizálni, hiszen azt várjuk el másoktól is. Példamutatónak kell lenni azoknak, akik elektorok, illetve választandó diákpolgármester, illetve alpolgármester. Meg kell tanulni, hogy a munka az, amivel értéket teremtünk, amivel képviselni tudunk. A választás nem más, mint a demokrácia ünnepe, hiszen mindenkinek egyet ér a szavazata" – mondta lelkesítő beszédében Puskás Tivadar.

Ezt követően díszoklevéllel köszönte meg Dan Sebastián eddigi diákpolgármester munkáját.

Dan Sebastián beszédében kitért arra, hogy miként élt a bizalommal. Elmondta: "nem akartunk a világot megváltani, csak irányt szerettünk volna mutatni, melyet a közösség jó előre meghatározott." Ezt követően felelevenítette az elmúlt esztendő legfőbb programjait – élőlánc, kedvezményes jogosítványhoz jutás, gólyaavató, a megannyi szervezettel való együttműködést – és a sikereket is. A jelöltekhez szólva kifejtette, nem lesz könnyű a következő év, de a munka megtérül, az emlék megszépül.

A választási procedúra során bejelentette a szavazatszámláló bizottság elnöke, hogy 120 elektor foglalt helyet a Városháza színháztermében, majd a kampánybeszédek hangzottak el 5-5 percben.

Gróf Máté alpolgármester-jelölt, a Savaria Szakközépiskola tanulója elmondta: "azért indulok, mert nagy széthúzást látok a város iskolái, diákjai között. Nyitnunk kell egymás felé, ebben pedig mindenkinek szerepe van. Szeretnénk kulturáltan és biztonságosan szórakozni. Ötletbörzét és munkacsoport felállítást javaslok."

Jene Boglárka, alpolgármester-jelölt, a Nagy Lajos Gimnázium diákja: "Körmendről érkezett diáktársaimmal együtt nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne megváltoztatni a helyi diákéletet."

Miután a korábbi sikeres programokat, köztük a gólyaavatót említette, arról is beszélt, hogy kikkel szeretne együttműködni és milyen új eseményekkel színesítené az évet. Szerintem címet viselő projektje igazi unikum lehet a jövőben.

Mesics Dániel, polgármester-jelölt, a Horváth Boldizsár Szakközépiskola tizedikes diákja kiemelte: "sokat tettem a közösségért a szakközépiskolámban, majd a városi szintérre is kiléptem. Önképzéssel, de szervezett képzéseken is gyarapíthattam tudásomat. Tudom, látom, érzem, hogy van kinek, kiknek programokat szervezni, hiszen a legfontosabb programok visszaigazolták, hogy sikeresek tudunk lenni. Informatikai tudásommal a gyakorlatban is kivettem részemet a szervezőmunkából. Új, a szombathelyi diákságnak szóló honlapot szeretnénk létrehozni."

Németh Bálint, polgármester-jelölt, a Bolyai Gimnázium tizenegyedikes tanulója: "segíteni szeretnék a szombathelyi és az egész Vas megyei fiatalságnak. A csapatommal együtt motiválni akarom a diáktársaimat. Együtt kell működni bárkivel, de, ha a sors úgy hozza, egyedül is versenyben kell maradni. Szeretném felvenni a kapcsolatot mind a 14 testvérvárosunkkal. Gondoljatok bele, milyen sikert is jelentene, ha valamennyi testvérvárosunkkal megismerkedhetnénk, ha diákcsere-programokkal gazdagíthatnánk a lehetőségeinket. Több sport- és kulturális programot szeretnénk szervezni, mindenkire számítok, aki tenni akar."

Peresztegi Krisztina, polgármester-jelölt, a Kanizsai Dorottya Gimnázium tizenegyedikese tanulója: "személyesen fogok kimenni valamennyi iskolába, hogy információkat gyűjtve színesebbé tehessem az ifjúság, a diákság életét. A jó és színvonalas programokat tovább kell folytatnunk, de újakat is szerveznünk kell. Városi tehetségkutató műsort szerveznék, ,,Savaria csillaga” címmel. A megvalósítás érdekében sokat kell tanulnunk, képeznünk magunkat, az általános iskolákat is be kell vonni a programokba. Az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése is tartalmas kell, hogy legyen. A komoly célok megvalósításához mindenkire szükség van." 

Ezt követően kérdéseket tehettek fel a megjelent elektorok. Ennek során a kapcsolatépítésről, a nemzetközi együttműködés lehetőségéről, valamint az idei programokról kérdezték a megjelentek a jelölteket.

A szavazási procedúra után, a választások eredményeinek kihirdetésekor kiderült, hogy hamarosan átveszik a hölgyek a hatalmat, hiszen március 15-től Peresztegi Krisztinának hívják az új diákpolgármestert, az alpolgármester pedig Jene Boglárka lett.

A frisss.hu is gratulált az új diákpolgármesternek, aki honlapunknak elmondta: "Nagyon örülök, hogy megválasztottak, köszönöm a bizalmat mindenkinek. Örökké emlékezetes marad számomra, hiszen nagyon szoros versenyben sikerült megnyernem a választást. Bizonyítani szeretnék, sok ötletem van, sok programot szervezek majd, köztük a már említett, ,,Savaria csillaga” címet viselő tehetségkutató versenyt is."  

A rendezvény végén Puskás Tivadar is gratulált az új diákpolgármesternek és alpolgármesternek. A város kulcsát március 15-én veheti át az új diákpolgármester.

 

közösség

további frisss

lap tetejére