Az iQor is kerékpárosbarát munkahely

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. június 24., péntek •
A városban egyedülálló módon a dolgozók kerékpárjainak szervizelésében is segítenek.
Az iQor is kerékpárosbarát munkahely

Koczka Tibor alpolgármester a frisssnek elmondta, Szombathely kerékpárosbarát város, ezt a címet az elmúlt évben nyerte el a megyeszékhely. Ebben minden kerékpárral közlekedőnek nagy szerepe volt, a nagy cégek alkalmazottainak is. Most pedig az iQor kerékpárosbarát munkahely lett. "A szombathelyiek és a munkáltatók nélkül a város nem tudta volna elérni ezt a címet, az idén is azon vagyunk, hogy megfeleljünk minden kritériumnak. Fontos, hogy Szombathelyt még élhetőbbé tegyük."

Pajor Attila, az iQor igazgatója hozzátette, nemcsak az új munkaerőt csábítani nagy feladat, hanem megtartani is a dolgozókat. "Törekszünk arra, hogy a munkavállalóink is minél környezetbarátabb módon tudjanak dolgozni járni. Az iQor nemcsak munkahely, hanem közösség is, a kerékpározás pedig összehozza az embereket."

Németh Tamás kiegészítette azzal, hogy az iQornál nemrég bővítették a kerékpár tárolókat, amit le is fedtek. Olyan belső közösséget hoztak létre, akiket anyagilag támogatnak, ha távolabbi helyszínen szeretnének biciklis túrákat szervezni.  Valamint a városban egyedülálló módon a dolgozók kerékpárjainak szervizelésében is segítenek. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére