Idősek Világnapja: Történelmi felelőssége van a nagyszülőknek

szróbert-HCs • 2014. október 01., szerda •
Történelmi felelősség az önöké, hiszen a múlt, a jelen és a jövő generációi közötti megértés érdekében, önöknek, időseknek fel kell idézni azokat az időket, amiket személyesen átéltek, vagy amikről szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak, többek között ez hangzott el az Agora–Savaria Filmszínházban rendezett összevont városi és megyei ünnepségen. Az Idősek Világnapja alkalmából kitüntetéseket és elismeréseket adtak át.
Idősek Világnapja: Történelmi felelőssége van a nagyszülőknek

Az ünnepi eseményen Harangozó Bertalan kormánymegbízott kiemelte, hogy idén emlékezünk meg a nagy háború kitörésének századik, a második világháború hetvenötödik, a vasfüggöny lebontásának huszonötödik évfordulójáról.  
Fel kell idézni az ifjúságot, a személyes tapasztalatokat, örömöket, emellett a nehézségekre is emlékeztetni kell az ifjú korosztályt. A virtuális világ mellett a hétköznapi élettapasztalatok is a jelenkor részei. Ha önök nem adják át gyermekeiknek, unokáiknak saját, megszerzett ismereteiket, tapasztalataikat, akkor senki nem fogja azokat átadni, ez az önök küldetése – tette hozzá a kormánymegbízott.  

Az eseményen a kormánymegbízott mellett Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntőt mondott. Ő azt hangsúlyozta, hogy ez az alkalom kiváló arra, hogy megálljunk, és végigbeszéljük azokat a cselekedeteket, amelyeket átéltünk, amelyeket megtanultunk, megtapasztaltunk. 
A generációkat összekötő kézfogás nagyon fontos, hiszen, ahogy már Kodály Zoltántól megtanulhattuk, minden egyes generációnak meg kell tanulnia saját anyanyelvét, kultúráját, történelmét – fűzte hozzá, majd ezt az alkalmat kihasználva, a hamarosan véget érő politikai pályafutása miatt elköszönt az idősektől. 

Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere, Szombathely Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának elnöke arról számolt be, hogy a város kiemelkedő idősügyi programjait a kormány elismerte, és tegnap Budapesten, a város nevében átvehette az Idősbarát önkormányzat megtisztelő címet.  
A jó minőségű élet - köszönhetően a társadalomnak, az orvostudománynak – kitolódik. A mai hatvanasok már-már olyanok, mint a régi ötvenesek, de az idősek tapasztalatára mindig szükség volt és lesz is. Mondjuk el unokáinknak, milyen volt a múlt, milyen volt a mi gyermekkorunk – ez az idős korosztály társadalmi felelőssége - nyomatékosította a polgármester. 

Ezt követően Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke a hosszú élet titkairól, illetve arról beszélt, hogy Szardínia és Okinawa környékén, az úgynevezett kék zónában élnek a világ legidősebb emberei. 
Ezt pedig az egészséges környezettel, a megfelelő táplálkozással és a baráti társaságok fontosságával magyarázzák a nemzetközi felmérések – tette hozzá, aki a kortárs közösség aktivitásának fontosságát is aláhúzta. 

Az ünnepség végén Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV polgármestere, és Dancs István a Vas Megye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége elnöke elismeréseket adott át az időseknek. Ezt követőn pedig a megye és a város vezetése fogadást adott az elismerésben részesülteknek, majd ünnepi műsor szórakoztatta az időseket.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére