„Az idők jelei” már Szombathelyen is

T.A. Fotó: Tóth Arnold • 2016. május 24., kedd •
Egyensúly kell a gazdasági szerkezetben.
„Az idők jelei” már Szombathelyen is

Az „Idők jelei 2016” programsorozat keretében Szombathelyen beszélgettek szakemberek és helyi érdeklődők a gazdaság fejlesztésének további lehetséges irányairól. A fórumon elhangzott, Szombathely vezetésének nagy a felelőssége abban, hogy az elmúlt évek gazdasági eredményeiben hasonló folytatás következzen. A konferencia előadója szerint egyensúlyt kell találni a magyar gazdaság szerkezetében.

Nagymértékben emelkedett az iparűzési adóbevételünk, ami az itt élő emberek nagyszerű munkáját dicséri, Szombathely vezetésére pedig továbbra is komoly felelősséget ró ezen irányvonal folytatása – jelentette ki egy hétfő délutáni konferencián Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. A megyeszékhely vezetője nem véletlenül pengetett gazdasági húrokat, hiszen a szombathelyi megyeháza adott otthont az „Idők jelei 2016” nevű konferenciasorozat egyik – a hazai gazdaság jövőjével foglalkozó -állomásának.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre 2015. október 30-án mutatta be „Az idők jelei” című kiadványt, mely áttekinti a hazai társadalom, gazdaság, kultúra és többek közt egészségügy elmúlt évtizedeit, időszerű kérdéseit és az ország előtt álló lehetséges megoldásokat. Mindezen témákat természetesen a keresztény értelmiség szemszögéből. Ahogy a konferencia megnyitóján is elhangzott: néha nem árt komolyan venni az értelmiséget.

Szombathely polgármestere úgy fogalmazott, „a keresztény szellemiség meghatározza gondolkodásunkat, Európa ettől az, ami”.

Osztie Zoltán, a KÉSZ országos elnöke bevezetőjében elmondta, a hazánk jövőjét kutató vitaanyagban – melyből a résztvevők is kaptak – 16 nagy területről vetnek fel témákat, kérdéseket, lehetséges megoldásokat az ezen területekkel foglalkozó szakemberek. A vitaanyag 661 ügyet érint – tette hozzá az elnök. Hangoztatta, az anyag fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a miniszterelnök is fontosnak érzi annak megvitatását. – Az ország több ifjúsági szervezete is bekapcsolódott a munkába, erre bíztatok mindenkit, hisz közös jövőnkről van szó – mondta a KÉSZ elnöke. A Frisss.hu-nak adott interjújában hangoztatta, a liberális gazdaságpolitika csődje kézzelfogható, maga az ideológia pedig Európa pusztulását okozhatja. – Az egyház igenis foglaljon állást társadalmi kérdésekben, mely nem politikusi babérokra való törekvést jelent részünkről, hanem megfontolt és ránk adatott közéleti szerepvállalást – jelentette ki Osztie Zoltán.

A konferencia vendégeként Cseresnyés Péter államtitkár hangoztatta, ha nincs a magyar emberek megélhetését biztosító gazdaság, akkor társadalmunk a 2008-at idéző helyzetben találhatja magát máskor is. – Erős nemzetgazdaságra, erős nemzeti gazdaságra van szükség – mondta az államtitkár. Hozzátette, meg kell teremteni a magyar tulajdonú, stabil kis- és középvállalkozói réteget, mely a hazai munkavállalók egyre nagyobb részét tudja foglalkoztatni.

A megyeházán tartott rendezvény „szakszónoka” Fodor István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Konzisztóriumának elnöke volt. A Frisss médiának adott interjújában kiemelte a hazai gazdaság dualitásának problémáját. – Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, mely a Magyarországon működő külföldi tulajdonú és a hazai tulajdonú cégek között létrejön. – Ez jövőnk szempontjából elsőrendű kérdés, mely kiszolgáltatottságunkat hivatott megelőzni – mondta Fodor István.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére