Az Év Vasi Embere: dr. Németh István!

Tóth Eszter - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 08., vasárnap •
Vas Megye és Kőszeg Város Bálján adták át az Év Vasi Embere 2016 díjat.
Az Év Vasi Embere: dr. Németh István!

A győztes Majtényi Lászlótól, a Vas megyei Közgyűlés Elnökétől és dr. Balázsy Pétertől, a Vas Megyéért Egyesület elnökétől vehette át az elismerést éjfélkor. Az idei nyertes, Dr. Németh István rengetet tett a szombathelyi felsőoktatásért, a helyi gépészmérnökképzés megindításáért és az ELTE-be történő integrációért. A rektorhelyettes elmondta, hogy továbbra is ugyanilyen nagy erőbedobással fog dolgozni a régió felsőoktatásának javításán.

A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetemen végzett fizikusként. Ezt követően az Egyesült Államokban a New Yorki Állami Egyetemen szerzett fizikus PhD­minősítést, ahol később tanított is. 12 év külföldi oktatói, kutatói munka után 2006­ban tért vissza szülővárosába, hogy itthon kamatoztassa tudását, segítse a helyi felsőoktatás, a város és a régió fejlődését. Jelenleg a Savaria Egyetemi Központ irányításával megbízott rektorhelyettes. Oktatói munkája mellett meghatározó alakja volt a gazdasági szereplők által megfogalmazott igényekre alapuló gépészmérnökképzés beindításának. Töretlen hittel és múlhatatlan lelkesedéssel dolgozik a szombathelyi felsőoktatás reformján. Ennek első eredménye, hogy a Savaria Egyetemi Központ 2017. február 1­jétől az ELTE-­be integrálódva folytatja majd működését, hogy megújulva, a régió legszínvonalasabb felsőoktatási képzési központjává váljon. Saját példáján keresztül is buzdítja a fiatalokat arra, hogy külföldi tanulmányaik, kutatómunkáik után minél nagyobb számban térjenek haza, hogy itthon dolgozva a régióban, versenyképes gazdasági környezet és jól képzett munkaerőbázissal rendelkező városok alakuljanak ki, működjenek. Felesége matematikus, két fiú büszke édesapja.

A jó hangulatú táncos mulatságról készült részletes írásunkat hamarosan elolvashatják honlapunkon. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére