Az egyszerűtől egészen az extrém koszorúkig és gyertyákig – Piacmustrát tartottuk Szombathelyen

Szerző:BP Fotó:Hornyák Emőke • 2016. október 26., szerda •
Mindennek ára van, de mennyi az annyi? Utánajártunk.
Az egyszerűtől egészen az extrém koszorúkig és gyertyákig – Piacmustrát tartottuk Szombathelyen

Közeledik a halottak napja, amikor mindannyian ellátogatunk a temetőbe, hogy egy-egy mécses meggyújtásával, koszorú elhelyezésével emlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkra. Azonban ennek ára is van, ezért körbenéztünk a szombathelyi piacon.

Koszorúkból idén hatalmas a kínálat, vannak extrémebb és egyszerűbb darabok. Az árakat a multikkal való verseny is befolyásolja.

„Ahogy észrevettem, nem csak én, de a többi árus is próbál belevinni egy kis fantáziát a koszorúkba. Csak egyedi darabokkal lehet igazán kivédeni azt, hogy az emberek a multikhoz pártoljanak. Emellett nem mindegy a minőség sem.” - mondta az egyik eladó.

Egy másik árus szerint csak a trend változott a tavalyi évhez képest. Mint megtudtuk, tavaly a lila volt a favorit, idén a bordó, a fehér és az arany dominál.

„Úgy vettem észre, hogy emberek még mindig inkább a piacot választják ilyenkor, mint egy bevásárlóközpontot. Itt nem csak a kitett árut tudják megvásárolni, hanem rendelhetnek is egyéni termékeket, így ők dönthetik el, hogy milyen koszorúval szeretnének megemlékezni a halottaikról. ” - mondta el.

Az árak elég vegyesen alakulnak, az egyik eladótól megtudtuk, hogy nagyjából 50-100 forinttal drágultak a koszorúk az előző évhez képest.

Találtunk egészen apró koszorúkat is, amiknek az átmérője 10-15 centi, ezeket díszítéstől függően 550-1200 forintig vásárolhatjuk meg. Az egyszerűbb, 20-25 centisek ára 1200 forinttól indul, a 30-as átmérőjűek 1500-2500 forintba kerülnek, míg a nagyobbakért 2500-7400 forintot is elkérhetnek.

A kisebb, egyszerűbb, műanyag tégelyes gyertyák ára 120 forintról indul. Találunk olyan termékeket is, amiknek többnapos az égési ideje, ezekhez 200-400 forintért juthatunk hozzá. Nagyobb, üvegborítású mécseseket 490 forinttól kapunk, de aki extrémebb, tartósabb darabot venne, az akár 4500 forintot is elkölthet rá.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére