Az ég is megsiratta az aradi vértanúk évfordulóját

Frisss - Fotó: Hornyák Emőke / Benkő Sándor • 2016. október 07., péntek •
A város és a megye vezetői részvételével először a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban, majd a Batthyány téren emlékeztek meg a magyar történelem egyik legvéresebb évfordulóján.
Az ég is megsiratta az aradi vértanúk évfordulóját

1849. október 6-án a Habsburg birodalom kegyetlenül megtorolta és vérbe fojtotta a másfél éven keresztül tartó szabadságharcot. Haynau rémuralmának kezdetén 13 tábornokot végeztetett ki a bécsi felkelés évfordulóján.

Az aradi vértanúk 167. évfordulójának alkalmából a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium és a Zrínyi Ilona Általános iskola tanulói igazán szívbe markoló ünnepi műsorral lepték meg a város és a megye elöljáróit. A gimnáziumban Lendvai Ferenc tanácsnok mondott ünnepi beszédet, amelyben kihangsúlyozta, hogy a szabadság szeretetét nem lehet fegyverrel elnyomni. Kitért továbbá az Aradon kivégzett vértanúkra, valamint utalt a magyar kormány 2001-es döntésére, amikor nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át.

Ezután a gimnáziumban, majd a Batthyány téren koszorúzással és mécses gyújtásával emlékeztek a város és a megye vezetői.

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére