Az AVUS megérdemelten nyert, de az OB I-ért még Békéscsabán is nyerni kell!

Szita Róbert - Fotó: frisss.hu • 2017. június 05., hétfő •
Szombaton újabb bravúros győzelmet szereztek az aligátorok, ám a békéscsabaiak is nyertek idegenben, így a feljutás a Viharsarokban, csak az utolsó fordulóban dől el.
Az AVUS megérdemelten nyert, de az OB I-ért még Békéscsabán is nyerni kell!

Az Eszterházy FSC – AVUS 8-9-re végződött meccsről ITT olvashattak, most a kulcsjátékosokat kérdeztük a történésekről.  
Horváth Alex kapus: megérdemelt győzelem volt, végig uraltuk a meccset, úgy gondolom, hogy a továbbiakban már csak az érem színe a kérdés.

A többiekkel nem foglalkozom, inkább hiszek magunkban, mint a körülményekben, úgyhogy én úgy készülök, hogy egy hét múlva derül ki, melyik csapat jut fel az első osztályba.

Kurucz Barnabás center: az elején nehezen indult a meccs, nem igazán jöttek össze a támadások és az emberelőnyöket egyáltalán nem tudtuk érvényesíteni, utána sikerült felülkerekedni és átvenni a vezetést.

Kicsit furcsa volt a kinti medence és nagyon meleg volt a vize, de szerencsére ezzel már tegnap este szembesültünk és készülhettünk rá! Igazi rangadó hangulata volt és sikerült győzni, boldog vagyok.

A góloknak természetesen örülök, de ez csapatmunka volt és a csapatból bárki lövi a gólt, annak mindenki ugyanúgy örül, mintha a sajátja lenne. Ma egy újabb lépést tettünk az OB1 felé, ma még ünnepeljük a győzelmet, de utána készülünk a következő meccsre. Nem szabad, hogy megzavarjon minket a teher.

Az állás az utolsó forduló előtt: 
1.       AVUS             13    8    2    3    132    119    13    26

2.      Békéscsaba    13    7    2    4    145    134    11    23
3.      BVSC-Zugló    12    7    1    4    146    131    15    22
4.       Eger               13    7    0    6    118    116      2    21
5.      Ceglédi VSE   13    5    1    7    138    138      0    16
6.      NEPTUN         13    5    0    8    144    139     5    15
7.       ASI DSE         12    4    1    7    146    154     -8   13
8.       Honvéd           13    4    1    8    124    162    -38  13

A Békéscsaba – AVUS meccs június 10-én 11 órakor kezdődik. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére